A Kelly Family egyik tagja és a Jutta Kleinschmidt, Dakar-győztes autóversenyző is részt vett a Race Across America elnevezésű 4700 km-es kerékpáros versenyen. Hogy mennyire nem volt piskóta végigcsinálni, arról beszéljenek inkább ők.
 4700 km az Egyesült Államokon át  |
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg június végén az Egyesült Államokon átvezető monstre kerékpárversenyt, a Race Across America-t, amit a Tengerentúlon a Tour de France amerikai verziójaként emlegetnek. A hasonlóság annyiban mindenképpen megvan, hogy mindkettőnél nagyon megszenvednek az indulók már azzal is, hogy teljesítsék a távot, és mindkettőnél vannak csapatok. Nagy különbség azonban, hogy míg a francia körversenyen csak a profik, a világ legjobbjai indulhatnak, a RAAM-n ez nem követelmény. A rendkívüli állóképesség viszont igen!
A RAAM San Diegoból, a Csendes-óceán partjáról indul, és 4700 kilométerrel később, az Atlanti-óceán partján, Atlantic City-nél érnek célba. A Tourral ellentétben azonban itt nincsenek pihenőnapok, sem etapok. A startsíp megszólalása után mindenki maga gazdálkodik az idejével. Minél kevesebb alvással kibírja, annál jobb. Persze arra is figyelniük kell, nehogy tekerés közben forduljanak le a fáradságtól a bringákról.
 Joey Kelly, a sokoldalú |
A versenyen minden évben rajthoz áll egy-két híresség is. Idén – főleg európai részről – a legnagyobb érdeklődés a No Limits névre keresztelt vegyespárost kísérte. A team mindkét tagja igen híres, csak teljesen eltérő területen. Joey Kelly családneve nem a véletlen műve, ő a Kelly Family családi együttes/énekescsapat oszlopos tagja. Joey persze az éneklés mellett a sportokban is odateszi magát. Legutóbb a Stefan Raab által létrehozott és megszervezett wok-vb kapcsán olvashattatok róla az extrem.hu oldalain, ahol 2. lett. Azonban nem csak a lábosokból bobbá alakított csúszóberendezések terelgetésében jeleskedik, de biciklin és futva is igen kitartó. A RAAM-n már kétszer végigment (2001, 2002). 1998-ban részvett a Marathon des Sables sivatagi marathonfutó versenyen, de futott ő már a Himalajában egy százmérföldesen és az amerikai sivatagi versenyt, a Badwater Race-t is abszolválta már, arról nem is beszélve, hogy elmondhatja magáról, hogy 12 hónapon belül 8 ironmanen vett részt. Vagyis a puha popzenét játszó Kelly Family zenészét igen kemény fából faragták.
 Jutta Kleinschmidt motor nélkül |
Persze a keménységére szüksége is lesz, ha lépést akar tartani egy olyan társsal, mint Jutta Kleinschmidt. Igen, igen, nem tévedés, a Párizs-Dakart is nyerő Jutta Kleinschmidtról van szó, aki eddig motorizált két- és négykeréken jeleskedett. A 41 éves motoros kiválóság elmondása szerint azért döntött úgy, hogy kerékpárral is próbára teszi magát, méghozzá egyből a világ egyik legkeményebbb bringásversenyén, mert nyáron mindig túlságosan ellustul. „Mivel a Párizs-Dakar januárban van, nyárra általában túlságosan leengedek. Azért döntöttem úgy, hogy Joeyval nekivágunk, hogy fizikailag újra elég edzetté váljak, no és persze azért, hogy leteszteljem, mennyire tűröm jól a fájdalmat”.
Juttáék kettőse végül 8 nap és 12 óra alatt tekerte le a 4700 km-t, amivel a kétszemélyes csapatok kategóriájában végül harmadikok lettek. Élményeiről Jutta később így beszélt:
„Nyolc napunkba, tizenkét óránkba és 41 percünkbe került a táv teljesítése, vagyis az áltagsebességünk 23,26 km/h volt. Eredetileg azzal számoltunk, hogy tíz napra lesz szükségünk. Nagyon boldog és megkönnyebbült vagyok, hogy be tudtuk fejezni ezt az ultramarathont. Jó állapotban vagyok, de kifáradtam, és érzem a térdeimet. Mivel ennünk is kellett, ruhát cserélni, masszíroztatni és pihentetni megfáradt izmainkat, így naponta csak körülbelül 45 percet tudtunk aludni. A verseny olyan nehéz volt, mint vártam. A legnehezebb az volt, hogy volt, amikor már szinte nem tudnam ráülni az ülésre.
A táv nagy részét autóutakon tettük meg, amiknek közük sem volt az Amerikáról szóló képeslapok látványához. A kosz és az olyan gumigyilkos tárgyak, mint a szögek és fémhulladék szegélyezték utunkat. Az utunk kezdetén hegyi szakaszokon keltünk át. Két napon keresztül az arcunkba fújt a szembeszél. A verseny vége felé pedig ismét egy hegyi rész következett. Elámultam, hogy az emberi test mekkora fájdalmat képes elviselni. Elképzelhető, hogy még egyszer nekivágok a Race Across America-nak, de valószínűleg legközelebb egy négyes csapattal vágok neki, úgy könnyebb. Ami a 2005-os Dakart illeti, a verseny nagyon jót tett a fizikai felkészülésemnek. ”
Hogy a hírességeken túl az egyéni versenyt végül ki nyerte, azt cikkünk második részéből tudhatjátok majd meg.
