Répák és egy százas fejében startol a Nyitott Lovardák program

A nyár végéig 140 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget a szervezők.

Április közepétől a nyári szünet kezdetéig, az ország közel 70 lovardájában 140 alkalommal lehet majd térítésmentesen lovagolni, a Lovasok.hu szervezésében.

A 2010-ben már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő “Nyitott Lovardák” program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes






bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára.

Előzetes jelentkezés szükséges

A létesítményekben nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, és ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.
A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit.
A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai a http://www.lovasok.hu/ oldalon találhatók.

Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra biztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászoruló gyermekek terápiás lovagoltatásához.
A lovaknak pedig – ha tehetik – vigyenek köszönetképpen egy-egy répát vagy almát.

Nyílt napokban résztvevő lovardák, időpontok: ITT!!!

Comments

comments