Remekeltek a magyarok a kanadai snowboard VB-n

Hazánk két legjobb freestyle snowboardosa, a húszéves éves Gyarmati Anna és a 19 éves Szigeti Viktor egyedülálló teljesítményt nyújtott a kanadai Quebec-ben rendezett felnőtt snowboard világbajnokságon.

 

 

A junior világbajnok Gyarmati Panka tizenhatodik lett slopestyle versenyszámban, Szigeti Viktor pedig a BigAir versenyszámban végzett a tizennegyedik helyen.
A zalaegerszegi fiú nagyon boldog, hiszen eddig még magyar versenyző soha nem jutott be felnőtt snowboard világbajnokság elődöntőjébe.

A körülmények egy kicsit sem könnyítették meg a két versenyző helyzetét, ugyanis az elődöntőben -33°C-ban, szélben, jeges pályán kellett bizonyítaniuk.
„Örültem, hogy mozogni tudtam a -33 fokos hidegben. A pályát színtiszta jég borította, és olyan nagy volt az ugrató, hogy 10 lány el sem indult a mezőnyből. Ráadásul az edzés során megfájdult a sípcsontomnál lévő izom a kemény érkezőktől, így nehezen tudtam ugrani. Mindezeket együttvéve nagyon örülök a 16. helyemnek, amellyel 150 világbajnoki pontot szereztem. Az amerikai világkupán szerzett pontjaim alapján a WST (profi) világranglista 5. helyén állok, amely elmondhatatlan boldogsággal tölt el” – számolt be a világbajnokságról az egri lány.

Szigeti Viktor szintén hasonlóan viszontagságos körülmények között bizonyított, és szerezte meg a 14. helyet.
„Az elődöntő után leszakadt a hó, és -33 fokról -5 fokra csökkent a hőmérséklet, ám nagyon szelesre változott az idő” – kezdte mesélni Szigi.
„A hó még nem is lett volna probléma, ha kicsivel nehezebb vagyok. Ugyan az edzésen tökéletesen megugrottam a Backside 720-at, amely után még a 900 fokos fordulat is sikerült, de a versenyen sajnos rontottam. Az első ugrásomnál rosszul érkeztem, és “beleültem”, és a második köröm sem a terveim szerint sikerült. Ugyanakkor boldog voltam, hiszen ott lehettem életem második világbajnokságán, Kanadában” – tette hozzá a zalaegerszegi sportoló.

Comments

comments