Rekordgázsit kap a kamasz hullámlovas

Megköttetett minden idők egyik legdrágább szörfös szerződése. A fiatal ausztrál hullámlovas, Julian Wilson ezentúl évi egymillió(!!!) dollárt kap a Nike-tól.

 


A napokban hagyta ott
a Quiksilvert a Nike 6.0 kedvéért a 22 éves Julian Wilson.
Wilson nem elég, hogy sikeresen kvalifikálta magát a 2011-es ASP World Tourra, de emellé egy óriási summával járó álomszerződést is kapott.
A kontraktus értelmében 5 éven keresztül láthatjuk majd a Nike pipát a fiatal szörfös deszkáján.
Ezért cserébe közel egymillió dollárt keres majd évente.
“Azt hiszem, ahol most tartok a karrieremben, megkívánta ezt a lépést. Számomra ez egy óriási lehetőség. A Nike mindenben támogatja a sportot, és új utat mutat neki, mindenképp a részese szeretnék lenni” – kommentálta döntését Wilson.


Az átigazolással kapcsolatban megszólalt a szörfös bátyja, aki egyben a menedzsere is.
“A 8 közös év alatt nagyon sok mindent tett a Quiksilver Julianért, amiért örökre hálásak leszünk, de egyszerűen úgy éreztük, hogy az a jó megoldás, ha tovább áll” – mondta Bart Wilson.
A Nike 6.0 2009-ben kezdte el építeni szörfös brigádját.
Először leigazolták Kolohe Andinot és Carissa Mooret. Nem sokkal később pedig sikerült még “megszerezniük” a 2009-es junior világbajnokot, Kai Bargert és a női ASP Rookie-et Laura Enevert is.
A csapatépítésen kívül a közösségért is tett a világ egyik legnagyobb sportmárkája.
Támogatta a Nike 6.0 Lowers Pro, a Hurley U.S. Open of Surfing és a Hurley Lowers Pro versenyeket is.

Julian Wilson első reklámja a Nike-nál:

Comments

comments