Peremsportág, anyagi nehézségek, utánpótlás hiánya, lyukas felkészülés. Sarkítva ezzel magyarázható a magyar kajakpóló válogatottak szereplése az írországi Eb-n. A fiúk edzője, Tímár István szerint azonban ez a realitás.
Amennyire az információáramlás (vagy éppen nem áramlás) lehetővé tette, az elmúlt héten próbáltunk beszámolni az írországi Kilcockban megrendezett 5. Kajakpóló Európa-bajnokságról. Sajnálatos módon többnyire vereségekről kellett tudósítanunk, közülük nem egy kiütéses méretű volt. A pofonok erdejében csak néha akadt egy-egy nyugodt tisztás, egy szoros győzelem, vagy egy döntetlen erejéig. Az események mögé azonban, innen a klaviatúra mellől, nem láthattunk, helyette felhívtuk Tímár Istvánt a férfi csapat edzőjét. Az oroszlányi kajak és kajakpóló edző aztán alaposan bevilágította a homályt, és elmondta, hogy mik voltak a kívülálló számára csalódásnak tűnő szereplés okai. Azért ez a körmönfont fogalmazás, mert Tímár úr szerint valójában ez az eredmény felelt meg a realitásnak. Mind a világversenyt megelőző rövidtávú felkészülés, mind pedig a kajakpóló általános honi helyzetét figyelembe véve. Lássuk hát, mit mondott Tímár István az extrem.hu-nak!
Munka vagy edzés
– A lányok úgy lettek tizedikek, hogy csak a svédeket előzték meg, míg a fiúk az elmúlt Eb-k kilencedik hagyományos kilencedik helyét ezúttal tizenegyedikre cserélték. Adódik a kérdés: csalódottak?
– Tulajdonképpen csak részben vagyunk csalódottak, ugyanis be kell látnunk, hogy ez a realitás. Nem voltunk és vagyunk abban a helyzetben, hogy komolyan felkészüljünk egy ilyen versenyre, és ott a mostaninál jobb eredményt érjünk el. Mi amatőr körülmények között készülünk, a sportolóink napközben dolgoznak, délután pedig edzésre járnak. Ráadásul Írország nekünk nagyon messze volt. A részvétel költségeinek előteremtése rengeteg időt és energiát emésztett föl. A srácok 12 órát dolgoztak azért, hogy ott lehessenek az Eb-n. Ennek az időnek egy részét akár edzéssel is tölthettük volna, és akkor jobb eredményt érhettünk volna el.
– Szóba sem jöhetett, hogy olyan mértékű anyagi támogatást kapjanak akár szövetségi szinten, akár magánszemélyeken keresztül, hogy biztosíthassák a nyugodt felkészülést?
Peremsportág, de nem mindegy, hol
– A Kajak-kenu Szövetségtől a helyzetünkhöz és az eredményeinkhez mérten egészen rendes, mondhatni reális támogatást kapunk. Ők természetesen a sikersportnak számító síkvízi szakágat részesítik előnyben. A magánszemélyek, cégek pedig egyelőre nem látnak fantáziát a kajakpólóban. Az igazság az, hogy a kajakpóló mindenütt a világon peremsportág, csak éppen más peremsportágnak lenni Németországban és más nálunk. Ők is sírnak-rínak, de azért nekik egy kicsivel másabb jellegű problémáik vannak, mint nekünk.
– Mi jelenthet változást a sportág fejlődését tekintve?
– Csak az, ha szélesedik a bázisa a kajakpólónak. Azonban be kell látnunk, hogy mi nem vagyunk az a sport, ahol a gyerekek sorban állnak az egyesületek kapujában. Hazai színtéren is komolyabb versenyre lenne szükség, hogy azok a játékosok, akik most válogatottak, ne gondolhassák azt, hogy bebetonozott helyük van a csapatban. Nekünk ugyanis ahhoz is dolgoznunk kell, hogy lépést tudjunk tartani, és ne szakadjunk le még jobban.
– Valójában mennyivel jár előttünk az élmezőny? És miben: fizikálisan, technikailag vagy éppen taktikailag?
Hol is van az élmezőny
– Az élmezőny két osztállyal jár előttünk, de ez mindig is így volt. Az első hat hely elérésére nincs esély, de a középmezőny elejére odaérhetünk. Fizikális gondjaink nem nagyon voltak a torna során, pedig volt több olyan nap is, amikor két meccset játszottunk. A fiúk technikailag sincsenek nagyon lemaradva, többségük nemzetközi mércével mérve legalább másodosztályú, de szerintem olyan is van köztük, aki megüti az első osztály szintjét. A lányoknál azért még van mit csiszolni ezen a téren, bár ők is nagyon sokat fejlődtek a legutóbbi Eb óta (2001. Lengyelország). Taktikailag sem olyan nagy a lemaradás, inkább a már említett lyukas felkészülésből adódtak gondok. Magyarán nem tudott összecsiszolódni a csapat.
– Azok alapján, amit elmondott, bravúr lett volna, ha sikerül előrébb végeznünk.
– Szerintem igen, bár a fiúk bíztak a jobb eredményben. Az elmúlt három Eb-n egyaránt kilencedikek voltunk, úgy gondolták, hogy ez idén is tartható lesz, én sejtettem, hogy ez nem fog menni. Azt hangsúlyoznám, hogy részben a szerencsének ill. a szerencsétlenségnek is köszönhető ez a helyezés. A mezőny második felében ugyanis a gólkülönbség döntött, ez alapján végezhettünk volna akár előrébb is, de ugyanúgy hátrébb is. Volt néhány fájdalmas meccs, és nem feltétlenül a nagy vereségek, inkább azok a nyerhetőnek hitt meccsek, amiket mégsem tudtunk hozni.
Fájdalmas döntetlenek
– Gondolom itt a döntetlenekre gondol, esetleg a belgák elleni 2-3-ra.
– Így van. A belgákat is megverhettük volna, de még bosszantóbb, hogy a lengyelekkel már hat éve folyton döntetlenezünk, és most sem tudtuk őket megverni. Szörnyű volt a svédek elleni 2-2. A meccs előtt még az volt a taktika, hogy biztosítsuk be a vezetést, majd próbáljunk gólkülönbséget javítani. Erre 2-1-nél hagytuk, hogy kiegyenlítsenek. A meccs után másfél órán át inkább nem szóltam semmit, nem voltam olyan állapotban.
– Mi lesz a következő nagy esemény? Jövőre a világbajnokság?
– A világbajnokság Japánban lesz, úgyhogy esélyünk sincs, hogy ott legyünk, az ugyanis milliós tételt jelentene a játékosoknak, amit persze nem tudnak vállalni. Inkább a két év múlva esedékes spanyolországi Eb-re készülünk, vélhetően már egy kissé átalakult, megfiatalított csapattal.
