Bevállaljuk! rovatunkban a rafting szezon végén belekóstoltunk a vadvíz veszélyeibe. Volt baywatchos mentés, rafting sötétben, és kiderült, hogy attól, hogy az ember evezője beleér a vízbe, még nem profi raftingos.
 Az indulás előtt, még szárazon  |
Ismerkedésünk a rafting rejtelmeivel október elején indult a Vadvirág-Interraft extrémsport iroda szlovén bázisán. Akkor a Soca alacsony vízállása miatt a „gumicsónakozás” az első ijedtség inkább kalandnak tűnt, mint veszélyes extrémsportnak. A rafting szezon záró hétvégéjére azonban természet úgy döntött, hogy a tél előtt megmutatja, hogy „azért a víz az úr”.
A magasabb vízállás gyorsabb sodrást jelent, de nem elhanyagolható szempont a pszichés nyomás sem, hisz a hömpölygő hullámok és a túravezetők aggódó tekintetei hamar el tudják venni a vendég bátorságát. Ilyenkor előkerülnek a nagyraftok, és a kalandvágyó, de nem profi raftingosok inkább összezsúfolódnak a nagy hajókban, minthogy a kisraftokban próbálkozzanak, és többet ússzanak a raft és az evező után, mint amennyit a „csónakban” töltenek. Az újságíró pedig magát is meggyőzi, hogy „ideje tapasztalatot szereznie a nagyraft feelingjéből is”.
 Gyalog veszélytelenebb Nagyobb felbontás, nagyobb levelek |
(A Vadvirág által használt nagyraftokat hat személyre tervezték, de többen is elférnek benne, csak ilyenkor kevesebb hely jut a lapát bemerítésére, és az evezősök sokszor egymást is akadályozzák.)
A veszély foka persze nagyban függ attól is, hogy a folyó melyik szakaszán indul a túra. Ilyenkor van igazán jelentősége annak, hogy a rafting cég megfelelő mentéstechnikát alkalmazzon, és a túravezetők megfelelő jártassággal és reakcióidővel rendelkezzenek. Amikor igazán nehéz szakasz jön, a vendégeket inkább időben kirakják a partra, hogy az előttük lévő szakaszt sziklamászással egybekötött gyaloglással abszolválják, és páholyból élvezzék, amint a túravezetők egyedül átviszik a hajókat a nehéz zúgókon, kanyonokon.
 Csak profiknak! Nagyobb felbontás itt! |
A profizmusokat látva az újságíróban fölmerül, hogy mennyivel nagyobb is az ő technikai tudásuk és egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy rengeteg gyakorlással bárki eljuthat-e erre a szintre, vagy ehhez több is kell: tehetség és erő.
Hogy milyen vékony a határvonal a szórakozás és a veszély között, az a szombat délutáni „kemény”-ként meghirdetett túrán derült ki. A szakaszon az extrem.hu tudósítójának túravezetője Jani volt, aki bemutatta, hogy a túravezetők dolga nem csak a szórakoztatás:
A szakasz kétharmadánál parancsolták ki másodjára a vendégeket a partra. Épp kikötni készültünk, amikor az egyik utas megcsúszott egy kövön, és úgy beverte a térdét, hogy csillagokat látott. Ez a pár másodperc pont elegendő volt arra, hogy az erős áramlás elsodorja a rafttól. Mi nem aggódtunk, hisz előfordul az ilyesmi, ilyenkor az ember kicsit lejjebb kiúszik a parthoz, és később visszamászik a csónakba.
Amit mi nem láttunk, az az előttünk lévő folyószakasz volt. Egy kanyon. A folyó két szikla között összeszűkül, így persze a sodrása is sokkal erősebb lesz. Úszva sem feltétlenül életveszélyes, ha az ember ismeri a terepet és elhiszi, hogy át tud jutni rajta. A sodrás ugyanis a víz alá viheti, és ha nem akar feltétlenül azonnal feljönni, akkor kicsivel később feldobja a felszínre. Csak bírni kell levegővel.
 Don Juan de Soca a nagyrafttal Jani kajakban |
Ha azonban a raftingozó akkor jár a szakaszon először, és csak azt látja, hogy jön két nagy szikla és alig van hely közöttük, akkor bepánikolhat, ezzel a saját helyzetét nehezítve meg. Jani ismerte a szakaszt, és azonnal átlátta, hogy csak egy Baywatchos futással mentheti ki az utast a vízből. A vékony talpú, nem köveken rohanásra tervezett neoprén cipőben michaeljohnsoni tempóban beérte a sodródó utast, beugrott a vízbe, elkapta a grabancát és kihúzta a vízből. A megmentett kalandor akkor fehéredett el igazán, amikor a kanyon feletti függőhídról meglátta, hogy mit nem kellett átúsznia.
 A két jóbarát, aki vasárnap már csak a partról fényképezték a folyót |
Aznap azonban nem ő volt az egyetlen, aki megijedt a víztől. Két jóbarát, egyikük egy vízilabdázó úgy döntött, ők kisrafttal mennek, bár szlovén vizeken aznap eveztek először. Mindketten 190 cm felettiek, és súlyuk is az egy mázsa fölött volt. A méret azonban nem minden, és ezt őt is megtapasztalták. Harmadik borulásuk után, pár komolyabb horzsolással a végtagjaikon, kezdett fogyni az erejük és a lelkesedésük.
A következő borulásnál már csak a bőrüket mentették, a hajót és a lapátot hagyták úszni. Ennek persze az lett a következménye, hogy ritkán fordult elő, hogy a felszerelés és az utasok egy helyen értek volna partot. Persze ilyenkor nem hagyják őket sorsukra, egy-két nagyraft bevárja őket.
 Harcra készen Ugyanez nagyobban |
Szombaton sem volt ez másképp, bár nem volt felemelő élmény az akkor már majd’ öt órája úton lévő hajóban ázni a vizes neoprén ruhában. (A víz hőmérséklete 3 fok volt, a levegőé este hétkor nem volt tíz fok feletti.) Kezdett sötétedni, mi pedig nem vágytunk másra, csak egy forró fürdőre. Végül az egyik nagyraft begyűjtötte a megfáradt versenyzőket, a kisraftjukból pedig vonta lett.
Ekkor már a szakasz végén jártunk, egy nyugodt részen, így elfelejtettük, hogy hideg van, hogy éhesek vagyunk és csak élveztük a sötétben raftingolás különleges élményét. (Holdfényben, alacsony vízállás mellett, egy folyót kívülről ismerő túravezetővel lehet ez az igazi!)
Este jött a rafting túrák elengedhetetlen kelléke, a buli, másnap reggelre pedig az emberben megint feléledt a víz utáni vágy és másnaposan is útnak indult, “harcba a fehér víz ellen”, már egy könnyebb szakaszon.
