Pünkösdi sárdagonya. Hamarosan!

Európa legnagyobb off road fesztiválján idén Eurotriál is lesz.

Május 28-30. között a sárdagasztásról szól majd az élet Somogybabodon, ahol idén is összejönnek a terepjárósok a 23. Nemzetközi Terepjáró Fesztiválon.18. alkalommal rendezik meg.

Sárdagonya ovál pályán és Eurotriál futam is

Változás idén, hogy nőtt a helyszín, 20 hektáros változatosan tagolt domboldalt vehetnek





Sárfutam is lesz
birtokba a versenyzők, valamint, hogy a sárgyorsulás átkerült egy oválpályára.
A már jól ismert versenyszámok mellett ebben az évben újak is bemutatkoznak. Például, a Nemzeti Triál Bajnokság indulása előtt első ízben lesz látható az Eurotriál, ami a várakozások szerint igen népszerű lesz.
Ezen kívül, a párhuzamos terepjárózás is felkerül a palettára.

Ami még változás 2009-ben, hogy behajthatnak a területre és ott közlekedhetnek a kétkerék hajtású quadok is. Ugyanis, mint ismeretes 2000 óta motorok nem mehettek be a rendezvényre.

Program gyerekeknek is lesz

Mindezeken túl, a programok sorában lesz Országos Kötélhúzó Kupa, ahol tíz fős csapatok mérik össze erejüket. Valamint, az erős emberek is megmutatják milyen jó szkanderesek.

A gyermeknapon számos műsor és ajándék várja az utánpótlást. Bemutatkozik a szakág legkisebb tagja, a quad is.


23. Nemzetközi Terepjáró Fesztiválon programja:
Péntek 05.29
10.00-24.00 nevezés, regisztráció
14.00-20.00 gépátvétel
15.00-19.00 dagonya party
16.00-19.00 off road suli
20.00-21.00 ünnepélyes megnyitó, eligazítás
21.00-04.00 éjszakai trophy
17.00-03.00Koncertek
Szombat 05.30
09.00-10.00 off road felvonulás
10.00-17.00 triál futamok (autó, quad)
10.00-22.00 szabadidő-autós találkozó
13.00-14.00 VIP futam
14.00-16.00 rubicon trail
15.00-18.00 quad rodeo
18.00-20.00 sárgyorsulás
21.00-reggelig buli
Vasárnap 05.31
10.00-12.00 Super Cup elődöntők (autó, quad)
12.00-14.00 kamion húzó verseny
13.00-15.00 free style quad show
14.00-16.00 formula off road
15.00-19.00 kalandtúra
18.00-19.00 Super Cup döntő (autó, quad)
20.00-21.00 eredményhirdetés
21.00-02.00 záró buli

Comments

comments