Planica, sírepülés: szállj fel, repülj, landolj és imádkozz

A szlovéniai Planicán rendezett két sírepülő világkupa futammal véget ér a síugró vk idény. A világ legnagyobb ugrásait termelő sáncon két „pilóta”, az egyhuzamban öt futamot nyerő finn Hautamaeki és egy osztrák repülés-specialista csapott össze. Hajszál választotta el őket.


Hautamaeki, a végjátékos

Amennyire tarolt Janne Ahonen a 2004-05-ös síugró világkupa első felében, olyannyira dominál honfitársa, Matti Hautamaeki a szezon végén. A Négysáncverseny összetett győzelmet is begyűjtő Ahonen már bebiztosította az összetett világkupa elsőségét idénre, megvédve tavaly (sokkal nehezebben) megszerzett címét, így ő akár már el is mehetne nyaralni. Persze nem tette, de nem sokon múlott, hogy az évad utolsó előtti versenynapján, a szlovéniai Planicán nem küldték ideje korán pihenni. Ahonen ugyanis 215 méteres, közepesnél kicsit jobb ugrásából elesett, a pontozók pedig annak rendje és módja szerint büntették ezért. Az első kör negyven indulója közül ő ugrott utoljára (ez jár a világkupában vezetőnek), amikor azonban ugrása után az eredményjelzőre pillantott, azt láthatta, hogy ő a 30. Vagyis csak egy hajszálon múlott, hogy gyatra ugrása miatt nem esett meg vele az a csúfság, hogy nem jut a 2. körbe. Végül bejutott, és ott már javított is, 17. lett a végelszámolásnál.



Voltak azonban olyanok, akik Ahonennel ellentétben igencsak repültek a sáncon. Planicán a két legnagyobb favoritnak a sírepülő világcsúcs (231 méter) birtokosa, Matti Hautamaeki és az idén már sírepülő világkupa futamot nyerni tudó osztrák Andreas Widhölzl számított.


Widhölzl repül

„Swida” a kvalifikációban 225,5 méterrel (holtversenyben Thomas Morgensternnel) új osztrák csúcsot ugrott, és az egyik gyakorló ugrásánál 234 méterre repült, de nem tudott belőle megállni, így ezt nem fogadták el hivatalos világrekordként. Az osztrák tehát bombaformában volt, ahogy Hautamaeki is, aki eddigre öt világkupa versenyt nyert meg zsinórban. (A csúcsot Ahonen tartja ebben is, hat – sorozatban elért – sikerrel.)



A verseny végül kettőjük csatáját hozta valóban. Widhölzl elsőre ugrott egy 227,5 métereset, ez volt a sorozat legnagyobbja, Matti pedig 223,5 méterre repült. A második körben az osztrák 220 méternél landolt, a finn pedig 219,5 méteren. Vagyis a két ugrást tekintve 4,5 m előnye volt Widhölzlnek, az osztrák edzőnek már gratuláltak is kollégái, amikor kiderült, hogy a pontozók igencsak beleszóltak az események alakulásába. A finomabban, pontosabban landoló sírepülő világcsúcstartót erősebben pontozták, így végül a lehető legkisebb különbséggel, 0,1 pontttal a finnt hozták ki győztesnek. Így Hautamaeki megszerezte sorozatban hatodik vk győzelmét is, és ha vasárnap is nyerni tud, akkor fel is múlhatja Ahonen hatszoros rekordját. Ehhez azonban minden bizonnyal lesz egy-két szava Widhölzlnek is.



És hogy ki lett kettőjük mögött a harmadik. A második körben állandóan változó szélviszonyok közepette egyetlen ember volt, akit igazán segített a szembeszél. Ő pedig nem más mint a norvég Romören, aki 228,5 méterre suhanva a nap legnagyobb ugrását produkálta, és ezzel felfért a dobogóra.



Az évad utolsó versenyét vasárnap (márci 20) tartják Planicán.

Comments

comments