Hiába próbálnánk szépíteni, az athéni olimpiáról a magyarok többségének bizonyos testi funkciók maradnak majd meg leginkább. Pedig lett volna miről beszélni, ha lett volna rá idő, és nem futószalagon terelték volna a sportolókat. Elmélkedésünk itt.
 Sajnos ez lett a marathon fő sztorija Fotó: Ruben Sprich  |
Régen az ilyeneket megkövezték
Épp Marathonból futott néhány elvetemült sportoló Athénba, de sajnos a magyar közvetítésekben ők csak a háttérképet adták, hisz a beszédtéma a szombathelyi sportolók katéter-szagájának újabb fejezete volt. Egészen addig, amíg egy őrült ír be nem rohant a futók útvonalára és szó szerint fel nem öklelte a versenyben akkor még vezető brazil Vanderlei de Limát. (Lima később a NOB-tól „vigaszdíjként” Coubertin-díjat kapott.)
Szabó Gábor, az Eurosport atlétika-lexikona a szabotőr akciót látván csak ennyit mondott: „Na, én most untam meg ezt az olimpiának nevezett valamit”. És Gábor akkor még nem is tudta, hogy az öklelő ugyanaz az ír pap volt, aki a tavalyi brit Formula 1-es futamon befutott a pályára, szemben a 200 km/h-val száguldó versenyautókkal. (Nem mintha az ő testi épségét féltettem volna.) Érthetetlen, hogy ilyen őrültek hogy lehetnek szabadlábon!
Peddig lettek volna nagyszerű történetek
Sajnos ez az eset is jó példázza, hogy ez az olimpia nem arról híresül majd el, hogy a marokkói el Guerrouj két aranyat is nyert, hogy az amerikai Tyler Hamilton két évnyi balsors után most végre probléma nélkül teljesített egy kerékpárversenyt (és meg is nyerte az időfutamot), vagy hogy a magyar pólós fiúk bebizonyították, hogy a magyar csapatok nem mindig kapnak ki az utolsó percekben beszedett góllal, hanem néha fordítani is tudnak az utolsó pillanatban.
Ezzel az olimpiával kapcsolatban inkább arra emlékszünk majd, hogy annyi volt a versenyszám, hogy a sportolókra alig jutott idő. Hisz senkitől sem várható el, hogy mind a tízezer sportolót ismerje. Erre való a kommentátor, aki azonban időhiány miatt legtöbb esetben csak annyit tudott elmondani róluk, amennyit a hadifoglyoknál engedélyeznek: név, ország, egyesület, esetleg életkor. Persze minden relatív, a szörfösök vagy a montisok örültek volna néhány percnek is, de rájuk – részben a dopping-ügyek miatt – nem igen jutott műsoridő.
 Nem mindenki szerint ez a sorrend (középen Paul Hamm) |
Aki az első, az még csak bajnok jelölt
És akkor a bírókról még nem is beszéltünk, akik sokszor korántsem voltak a helyzet magaslatán. Az már szinte elsikkad, hogy a vadvízi kajakosoknál az elsőként célba érő szlovák Martikan húsz perc múlva a bíróktól tudta meg, hogy „bocsi, elszámoltuk, csak ezüstérmes vagy”. Az azonban bejárta a világsajtót, hogy Paul Hamm hiába tett meg mindent azért, hogy ő legyen a legjobb összetett tornász, a bírók a saját hibájukat (a dél-koreai Jang Te-jung pontjait elszámolták, és így csak 3. lett) Paulra akarják hárítani, és rá akarják kényszeríteni, hogy adja oda az aranyérmét „sportszerűségből”. Érthetetlen történet, főleg annak tudatában, hogy az olimpia jelszava a Celebrate Humanity (vagyis Ünnepeljük az ember(i)séget!)
Hol a határ?
Az emberség a doppingellenes kommandó (WADA) szótárában sem szerepel, az ártatlanság vélelme pedig végképp nem. Zéró Tolerancia, ahogy ők mondják. Vagy csinálod, amit mi mondunk, akkor és úgy zaklatunk, ahogy akarjuk, ha pedig nem engedelmeskedsz, kizárunk – ez lett az új vezérelv. Nem tisztem, hogy ítélkezzek a felett, hogy a magyar sportolók doppingoltak-e, de az mégiscsak megfontolandó, hogy sportolók nélkül ellenőrök sem lennének, és olimpia sem lenne.
Egy megjegyzés azonban engedtessék meg. Mintegy egy évvel ezelőtt az extrem.hu szerkesztősége kutatómunkába kezdett, hogy kiderítsük, mennyire van jelen a dopping az extrémsportokban. Még a WADA-t is megkerestük, mondván, hogy ha valaki tud doppingesetekről, akkor ők azok. A snowboardosokon kívül egyetlen olyan extrémsportról sem tudtak, ahol ez felmerült volna. Ebből persze azt a következtetést is levonhatnánk, hogy akkor a súlyemelés helyett legyen inkább több BMX versenyszám, de valószínűleg nem itt van a kutya elásva.
 Kína: mindent a sportsikerekért |
Ha nem csak az aranyérmeket tartaná fejben a magyar nép, ha Izraelben nem fenyegették volna meg a sportolókat, hogy most már muszáj egy aranyat nyerni a zsidó népnek, akkor nem lenne rajtuk ekkora teljesítménykényszer. Szerencséjük talán azoknak a sportolóknak van, akiknek a sportjában nem a „Gyorsabban, magasabbra, erősebben” elve a meghatározó, hanem az ügyességen van a hangsúly. Egyetlen sport sincs azonban biztonságban, legfeljebb néhol kisebb a doppingveszély.
Sajnos a közeljövő sem ígér sok jót. A 2008-as játékok rendezői ugyanis már most bejelentették, hogy Kína athéni 32 aranya csak a bemelegítés, Pekingre 40-nel számolnak. Lehet, hogy a WADA-nak nem csak a magyarokra kellene fokozott figyelmet fordítania?!
Kapornaki Anikó
