Pedálozott rendesen… 114 nap alatt a világ körül

114 nap alatt bringázta körül a Földet egy brit kerékpáros. Alan Bate útja nem volt sima, többször elgázolták és ételmérgezést is kapott. Minden nap 300 km-t bringázott; három évig készült az útra. Teljesítményét Thaiföld királyának ajánlotta…

 

Alan a célban
A brit származású, Thaiföldön élő Alan Bate arra vállakozott, hogy megdönti a Föld körülbiciklizésének rekordját.

Ezt a "műfaj"t 2008-ban találta ki egy skót biciklis, Mark Beaumont.
Ő 195 nap alatt tekerte körül a Földgolyót. Ezután a brit James Bowthorpe ezt 175 napra tornázta le, majd jött Julian Sayarer a maga laza 165 napos eredményével.
Persze mindegyiket a Guiness szentesítette.

Alan célja az volt, hogy 30 nappal jobb eredményt érjen el, mint elődje.
Március 31-én indult Bangkokból, útja Malayziába vezetett, onnan átrepült Ausztráliába, majd Új-Zélandot tekerte végig hosszában.
Ezután jött az USA, itt kelet felől áttekert a nyugati partra majd ártrepült Brazíliába.
Itt jókora tekerés után ismét repülőre szállt, és Portugáliában landolt. Innen elcangázott Londonba, aztán Európán át, egészen India fővárosáig tekert.
Itt ismét repült egyet, Kuala Lumpurba, ahonnan visszakerekezett Bangkokba.

Az út nem volt sima, Portugáliában például elütötték: négy öltéssel kellett varni a lábát, emiatt elvesztett egy napot. Európát kellemesnek taláta, Indiáról viszont csak annyit mondott: "Ez maga a pokol". Az utolsó szakaszon, Kuala Lumpur és Bangkok közt borzalmas ételmérgezést kapott, egy egész éjszakán kerestül hányt.
Másnap mégis nyeregbe ült, és 200 km-t tett meg. A következő napon sem volt jól, ám ez nem zavarta abban, hogy letekerjen 295 km-t, és befejezze a küldetést.
Összesen 29 ezer km-t bringázott.

Világrekord hosszabb úton

Egy honfitársa, Vin Cox szintén sebességi rekordot akart felállítani, ám ő nem a legrövidebb utat, hanem a legtartalmasabbat választotta.
Cox az Antarktisz kivételével minden földrészen járt.  Ehhez 164 napra volt szükség.

(A Guiness nyilvántartása szerint a Föld körülfutása, gyaloglása vagy bringázása akkor érvényes, ha az aspiránsok minimum 29 ezer kilométert tesznek meg, és útvonaluk majdnem kiadja a bolygó teljes megkerülését…)  

Comments

comments