Pastrana bukott, Strong történelmet írt az X-Gamesen

Csütörtökön zajlott az X-Games FMX Best Trick versenye, ami több meglepetést is hozott: Pastrana egy elrontott ugrásával kéthelyen is eltörte a jobb lábát, míg Jackson Strong történelmet írt és két dupla hátraszaltónál is jobbat ugrott.

Úgy tűnik nagyon nem Travis Pastrana X-Gamese az idei. A 27 éves action sport ikonnak egy elrontott 720 toilet paper roll miatt most négy versenyt is muszáj lesz kihagynia, köztük a számára olyannyira fontos indianapolisi Nascar Nation Wide versenyt is. Bosszankodhat is Pastrana, hiszen a "végzetes" ugrást, aminek következtében a lábszára és a bokája is megsérült, már versenyen kívül ugrotta. Először nem is tűnt annyira komolynak az esése, saját lábán, kisebb segítséggel hagyta el az arénát, de később megerősítette, hogy sérülései komolyak:

Sokkal jobban sikerült az este a mindössze 19 éves Jackson Strongnak, aki talán élete versenyén van túl. A fiatal amerikai egy tökéletes előreszaltót mutatott, amit előtte még soha senki sem csinált az X-Gamesek történetében. A győztes ugrást ráadásul rögtön az első körben sikerült bemutatnia, amire 95.66-ot kapott a zsűríktől. Ezzel a pontszámmal könnyedén szárnyalta túl a két double backflip mestert Cameron Sinclairt és Josh Sheehant. 



Comments

comments