Papírforma szerinti végeredmény

Az idei Gravity Games első döntőjére szeptember 10-én került sor. A BMX dirt kategóriában a világ legjobb bringásai mutatták be lélegzetelállító trükkjeiket. Az extrem.hu beszámolója a nem meglepő végeredményről, illetve a várakozásokat felülmúló, izgalmas versenyről.


A verhetetlen Nyquist
Fotó: Pat Wright/Gravity Games

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén szeptember 10-14. között rendezik meg a Gravity Games-t, amely a világ legjobb extrémsportolóinak felhozatala mellett egy nagyszabású zenei fesztivállal szórakoztatja a közönséget.



Az BMX dirt fináléjára már az első napon sor került. Az elődöntőkből összesen tíz versenyző jutott tovább a döntőbe. Természetesen a korábban elért eredményeket már nem vették figyelembe. Minden versenyző három kört futhatott, mégpedig úgy, hogy az elődöntőben elért eredmények alapján a legkevesebb pontot szerző indult elsőnek, míg a legerősebb versenyző indult utolsónak az összes körben. A bírók mindhárom körre maximálisan 10 pontot adhattak, így mindenki három pontszámot gyűjthetett be. A legalacsonyabb pontszámot nem vették figyelembe, s a maradék kettő átlaga adta ki a végső eredményt. A bírók a stílus, a körökben bemutatott manőverek, az eredetiség, illetve a nehézségi fok alapján hozták meg döntésüket.



Mindenki számára nyilvánvaló volt, ki lesz a végső befutó, de ennek ellenére a közönség nem egy unalmas, már előre eldöntött versenyt, hanem egy izgalmas, jobbnál jobb és vadabbnál vadabb trükköket felvonultató, igazi extrémsportolókhoz illő döntőt nézhetett végig.


Az ezüstérmes Chris Doyle
Fotó: Pat Wright/Gravity Games

A 24 éves Ryan Nyquist (Greenville, Észak-Karolina) 2003-ban szinte minden nagyobb versenyt megnyert. Így volt ez az idei extrémsportok olimpiáján, az X Games-en is, ahol nem csak a BMX dirt, hanem a BMX park kategóriában is besöpörte az aranyat.



„Abszolút nem volt versenyhangulat. Mindenki tudta, hogy nyerni fogok, és mindenki teljes mértékben segített a győzelem elérésében.” – nyilatkozta Nyquist a szervezőknek.



Bár ő is úgy érezte, nem kell megváltania a világot ahhoz, hogy felállhasson a dobogó legtetejére, mégsem akart csalódást okozni a közönségnek és a rajongóknak. Ezért újra megvillantotta, mire is képes valójában. Csak úgy szórta a 720 fokos fordulatokat, és természetesen a double barspin, azaz a kormány kétszeri teljes megpörgetése sem maradhatott el. A harmadik körben pedig veszélyes mutatványával hökkentette meg a közönséget. Egy barspin backflip végrehajtásakor, amikor is a kormánypörgetés után az eredetileg normális iránnyal ellentétesen érkezik vissza a bringás az egyik ugrásról a másikra, egyenes út vezetett az egyik buckára. A lendülettől hajtva kirántotta maga alól a bicajt, amely majdnem letarolt egy óvatlan operatőrt. Persze végül senkinek nem esett baja, a BMX pedig vagy 10 méterrel odébb landolt.


A dobogósok (balról jobbra):
Doyle, Nyquist és McCann
Fotó: Pat Wright/Gravity Games

Chris Doyle (Pittsburgh, Pennsylvania) a harmadik körében teljesített legjobban. Volt ott tailwhip, azaz a BMX tengelykörüli megpörgetése, 360 fokos pörgések mind a peremen belül, illetve kívül, amelyekkel a legtöbb versenyző nem próbálkozik. A bírók elsősorban a trükköket nézték, így Doyle szokatlan stílusa nagymértékben felsegítette őt a dobogó második fokára.



Steven McCann (Melbourne, Ausztrália) végzett a harmadik helyen, aki az utóbbi két évben nem nagyon tudott érmet szerezni nagyobb versenyeken. Éppen ezért a Gravity Games bronzérme nagy lépés volt számára.



Ryan Nyquist és Chris Doyle számára azonban még nem ért véget a versengés, hiszen mindketten indulnak az utcai BMX kategóriában. A döntőre a legjobb időben kerül sor, hiszen az esemény az idei Gravity Games legutolsó versenye lesz olyan elismert bringásokkal, mint Dave Mirra vagy Chad Kagy. Az tehát már biztos: izgalomból és szoros versenyből nem lesz hiány.


BMX dirt,
férfiak végeredménye:

1. Ryan Nyquist, 96.0

2. Chris Doyle, 91.3

3. Steven McCann, 89.9

4. Reuel Erickson, 88.7

5. Todd Walkowiak, 88.2

6. Ryan Guettler, 87.9

7. Corey Bohan, 87.8

8. Mike Aitken, 86.5

9. Brian Foster, 83.1

10. Stephen Murray, 82.4

.

Comments

comments