Ötvenezer karcsapással hódították meg hosszában a Balatont

Raffai Zsolt és Bolvári Dániel két részletben, két nap alatt úszta át keresztbe a Balatont. Küzdöttek izomgörcsökkel, a ruha okozta véres sebekkel. De sikerült, és ennél nincs fontosabb.

A két győri fiatalember augusztus 23-án hajnalban Keszthelynél vetette magát vízbe, hogy másnap a magyar tenger túlsó végén, Balatonkenesén érjenek partot. Úszásukat nem egyben tervezték lenyomni, hiszen így éjszaka is tempózniuk kellett volna, amire csak több hónapos egyeztetés után lehet engedélyt szerezni a vízi hatóságtól. (Legalábbis, ez Mányoki Attilának is több hónapi munkájába telt, aki hetekkel ezelőtt tervezte, hogy egyhuzamban és hosszában átússza a Balatont, de tervét végül a rossz idő meghiúsította.)
Raffai Zsolt és Bolvári Dánielnek tehát két felvonásban sikerült teljesítenie a távot, vagyis hosszában átúszni a Balatont.






Raffai Zsolt napi 7 órás edzéssel készült
Kétóránként orvosi viziten

Igazság szerint Zsolt beszélt rá az úszásra, magamtól nem jutott volna eszembe ekkora távot leúszni. Hiszen csak másfél évre tekint vissza az úszómúltam, míg Zsolt már 5 éves kora óta úszik. Én inkább a röplabdában jeleskedem eddig, amit már 16 éve művelek – mesélte az extrem.hu-nak Bolvári Dániel, aki komolyan, és szó szerint is megszenvedte az úszást.

Nekem az első harminc kilométer nagyon nehéz volt. Többször is azt éreztem, hogy feladom, és a minket kísérő mentőhajóval a partra megyek – mesélte az extrém erőpróbáról.

A két úszó egészségi állapotát egyébként kétóránként ellenőrizték az orvosok. Ekkor be kellett szállniuk az őket kísérő mentőhajóba, majd a pár perces vizsgálat után ismét csobbanhattak.

Fájdalmas kilométerek

A folyamatos úszás azonban nemcsak lelkileg, testileg is meggyötörte őket.
Megmondom őszintén, az egyrészes neoprém ruha nem volt jó választás, mert véresre dörzsölte a testünket – tudatta Dániel.
Sebeikkel pedig a kísérőhajón lévő orvosok sem tudtak mit kezdeni, így fájdalmakkal folytatták az utat.
Már ameddig a vízi mentők ki nem parancsolták őket a vízből. Estére ugyanis elsőfokú viharjelzés lépett életbe (valamint éjjel amúgy sem tempózhattak volna), így az út második fele másnapra maradt.
Éjjel szinte semmit sem aludtam, ugyanis izomgyulladást kaptam, ami jóval nagyobb fájdalmat jelentett, mintha egy szimpla izomláz. Úgyhogy másnap nagyon nehéz volt ismét vízbe merülni. De Zsolt azt mondta: bírni fogom, és ez sokat számított – tette hozzá Dániel.






Szerencsére a vihar elkerülte őket
Jövőre ugyanígy, de nem ugyanott


A másnapi 45 km leúszása nem volt egyszerű feladat. A kiszáradástól ugyan nem kellett tartaniuk, mert nagyon sok folyadékot ittak, de több helyütt is nagyon hideg volt a víz.
Tihanynál majd lefagyott a lábam, és ami még nagyobb baj volt, hogy több helyütt olyan érzésünk volt, mintha árral szemben úsztunk volna – mondta Dániel.

A két sportoló azt tervezi, hogy jövőre ismét leússzák a távot, de fordítva: Balatonkeneséről indulnak Keszthely felé.
Előtte azonban még számos versenyen indulnak.
Dániel például kedden már a szlovéniai senior úszó Eb-n lesz, ahol – bevallása szerint – nem a dobogós helyekre tör, hanem “csak” magához képest szeretne jó időeredményt elérni.



Comments

comments