Ostrom a vár és a pályacsúcs ellen

Somoskőújfalu és Salgóbánya között 16. alkalommal rendezik meg augusztus 19-én az Nport-Salgó Kupa kerékpárversenyt, az egyik legrégebbi hazai egyéni indítású hegyi időfutamot. A versenyen magyar bajnokok mellett a londoni olimpikon, Benkó Barbara részvételére is számítanak a szervezők.


A versenyen a legendás salgói vár
tövéhez felvezető 3,8 kilométeres 180 méteres szintkülönbségű közúti szakaszán eddig a hazai hegyi és országúti bringások színe-java megfordult, bajnokoktól olimpikonokon át ifjú, vagy beérett tehetségekig.

A leggyorsabb sokáig
a hegyikerékpáros olimpikon Vinczeffy „Zerge” Zsolt volt, de aztán jött az ötkarikás játékok másik résztvevője, a magyar bajnok Kusztor Péter, aki már ötödik éve tartja a pénzdíjjal jutalmazott pályacsúcsot, amely kereken 8 perc.

A szokásokhoz híven a sztárokon kívül most sem hiányoznak az amatőrök, vagy az utcák egyszerű kerékpárosai sem, azaz a verseny egyben jó alkalom Salgótarján és környékének kerékpározást bármilyen szinten kedvelő bringásainak baráti összejövetelére. 2010-ben az országúti magyar bajnokok csatáját Cziráki István nyerte az azóta már külföldi profi csapatban is kerekezett Szeghalmi Bálint előtt, tavaly Czirákinak csak a stopper volt egyetlen komoly ellenfele, de 3 másodperccel elmaradt a rekorddöntéstől. Hogy idén lesz e valaki, aki a prémium összegére és nem mellesleg a dicsőségre is sikerrel pályázhat, az csak a verseny végére derül ki.

„Felvettük a kapcsolatot ezúttal is a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000-ből és utódcsapataiból kinövő, most éppen Close2– Carrera – Gi-Esse nevet viselő alakulattal, melynek sportigazgatója Stubán Ferenc, a magyar országúti válogatott szövetségi kapitánya. A sportvezető bejelentkezett az országúti bajnokság U23-as ezüst- és bronzérmesével, Solymosi Mártonnal és Radonics Mátéval. Ők is próbálkoznak a vár és a pályacsúcs ostromával, de az olimpiáról a napokban hazatért legjobb női hegyikerékpárosunk, Benkó Barbara részvételére is számítunk személyes londoni megkeresésünk és megbeszélésünk eredményeképp” – tudtuk meg Márton István versenyigazgatótól, aki még hozzátette, hogy a gáláns díjazáson kívül a hagyományos palóc vendéglátás, gulyásparty is várja a résztvevőket.

Comments

comments