Összecsavarozták Talmácsi sípcsontját

Ahogy hazaérkezett, a repülőtérről rögtön a kórházba szállították a Superbike versenyzőt. Az első információk szerint egy 6-8 hetes szigorú pihenés vár a versenyzőre, mielőtt ráterhelhetne lábára.

Talmácsi Gábor kedden érkezett haza Portugáliából, ahol a futam alatt szenvedett balesetet. Hondájának motorblokkja szétdurrant, és egy kiszakadt alkatrész eltalálta a sípcsontját – azt kellett helyrehozni.

FB-oldalának híradásai szerint útja egyből a kórházba vezetett, ahol már várt rá az orvoscsapat.
A vizsgálatok után kiderült, ahhoz, hogy mihamarabb nyeregbe szállhasson, elkerülhetetlen az operáció. Csavarok és lemezek segítségével rögzítették a csontot a mintegy három órán át tartó műtét során.

Talmácsi azt mondja, pokoli fájdalmai vannak, de reméli, mielőbb felépül, valamint köszöni mindenkinek a gyors segítséget.

Az első információk szerint egy 6-8 hetes szigorú pihenés vár a versenyzőre, mielőtt ráterhelhetne lábára.

Talmácsinak ez nem az első súlyos balesete az idén.
Februárban a Superbike-vb ausztráliai nyitófutamának szabadedzésén megcsúszott egy olajfolton, s az eséstől rövid ideig eszméletlen volt: folyadék keletkezett koponyájában, bokája komolyan zúzódott.
Áprilisban szállhatott ismét versenybe. Most ismét várnia kell…

Comments

comments