Őrült kalandtúra Webberrel – Számokban a számtalan erőpróbáról

Mark Webber imádja a kalandokat, így ha éppen nem a száguldó cirkusszal turnézik, akkor új kihívásokat keres, ami az ő esetében vadvízi evezést, sziklamászást, vagy túrázást jelent. A világhírű ausztrál F-1 pilóta olyannyira oda van az extrém erőpróbákért, hogy megszervezte saját kalandversenyét, a Swisse Mark Webber Tasmania Challenge-t.

 

4! Ez a negyedik alkalom, hogy megrendezik a futamot. Az első versenyre 2003-ban került sor, majd egy rövid szünet után 2006 és 2008 között rendezték meg újra. A mostani negyedik futam után még legalább három évig lesz Webber Challenge, amire öt, három és egy napos kategóriákban lehet nevezni.

6.5! Ez a versenyt megelőző pénzgyűjtő futás hosszát jelöli. A futásból befolyó összeggel a Mark Webber Foundation gazdálkodik majd.

80! Ennyien vesznek majd részt a megmérettetésen. Számos nemzeti csapat, például franciák és olaszok is képviseltetik majd magukat. A próba rajtjánál maga Webber is ott lesz számos más híresség kíséretében.

350+! A kajakkal, bicajjal és futással megtett távolságot jelöli kilométerben. A verseny öt helyszínt, a Freycinet-félszigetet, a Tasman-félszigetet, a Bruny-szigetet, a Hartz-hegységet és Hobart várost járja be.

800! Átlagosan ennyi szénhidrátra lesz szüksége – grammba mérve – a versenyzőknek nap mint nap. Ez erőt ad az izmoknak, a központi idegrendszernek, valamint serkenti az agyműködést.

1,000,000+! Nagyjából ekkora összeget gyűjtenek a jótékonysági futással, amit aztán a Mark Webber Foundation állatokkal és gyerekekkel foglalkozó alapítványoknak ajánl fel. Ebben az évben kiemelt figyelmet szentelnek a kihaló félben lévő a tasmán ördögre.

28! Összesen ennyi csapat nevezett a megmérettetésre. 23 csapat vesz majd részt az ötnapos versenyen és 5 két fős csapat áll majd rajthoz a háromnaposon, de ehhez jön még a 12 fő, akik az egynapos versenyre neveztek. 

Az idei verseny december 5-én rajtol el.

Comments

comments