Országúton, magyar úton – Buruczki-győzelem a Tarján Kupán

A Kőbánya TC-s Buruczki Szilárd abszolút győzelmét hozta a Tarján Kupa országúti verseny 81 kilométeres távja. A salgótarjáni viadalon 14 kategóriában hirdettek győztest a szervezők, akik a családoknak, szurkolóknak a McDonald’s BringaMánia Park színes programjaival is készültek.

 

A hatodik alkalommal rendezett Tarján Kupa országúti mezőnyverseny, a Magyar Köztársaság összetett kerékpáros amatőr bajnokságának egyik állomása is volt egyben: a versenyt a szervezők 27 és 81 kilométerre írták ki.

Az országúti versennyel párhuzamosan szervezett McDonald’s BringaMánia Park programjai közül a bringapárbaj látványos mérkőzései vonzották a legtöbb érdeklődőt.

Míg a versenyzők Salgótarján városa körül rótták a kilométereket, addig az egyhelyben tekerhető kerékpárokon mindenki próbára tehette erejét. Így kicsik nagyokkal, míg apuka lányával mérkőzött a felállított dobogón.
 

Az országúti verseny hosszútávján abszolútban a maraton magyar bajnok Buruczki Szilárd győzött.
Az egykörös női abszolútot Király Kinga (Salgótarjáni HKE), a férfit Hóbor Lajos (FTC Kerékpár Kft.) nyerte. Buruczki a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület által szervezett Tarján Kupán, a korábbi, salgótarjáni hegyikerékpáros és ciklo-krossz győzelmi trófeái mellé egy országúti elsőséget is begyűjtött.
 
"Több szlovák versenyző is volt, akik nemzetközivé tették a mezőnyt. Hosszútávon már az elején ketten elmentek: Garamszegi László és Bacsek Zoltán diktálta élen a tempót majd’ 60 kilométeren, egy kisebb boly az utolsó tíz kilométeren felment rájuk, a városba vezető hegyen pedig Buruczki egyértelműen ellépett és magabiztosan győzött. Külön kiemelem a salgótarjáni önkormányzat támogatását, mely ismét megmutatta elkötelezettségét a kerékpársport és a kerékpáros kultúra iránt" – értékelt Kéri István, az országúti verseny szervezője.
 
A 81 kilométeres versenyen részt vett a BringaMánia Parkot szervező Vuelta Sportiroda vezetője, a barcelonai olimpikon Eisenkrammer Károly is. 
"Hosszú idő után újra országúton versenyezhettem, ami nagy élményt jelentett a jól szervezett eseményen. Magam is végigtekerem az augusztusi Határon Túra közel 850 kilométerét, erre jó felkészülési állomást jelentett a salgótarjáni verseny" – mondta.
"A gyorsétteremlánc következő kerékpáros programja a mountain bike szakágban megrendezendő McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíj lesz, melyen az olimpiai kvalifikációhoz szükséges pontokért teker majd a nemzetközi mezőny Veszprém történelmi belvárosában, szeptember 18-án" – tette mindehhez hozzá Eisenkrammer Károly.  

Eredmények, Tarján Kupa férfi abszolút (81 km, 3 kör):
1. Buruczki Szilárd (Kőbánya TC), ideje 02:03:13
2. Müllner Zoltán (Cube Balaton Team) 02:03:26
3. Makács Gábor (TestBike.hu-PCCC) 02:03:48

 

Comments

comments