Óbudán komolyan veszik a baseball-t

Szeptemberben megnyílik Budapesten az első olyan baseball pálya, amely a nemzetközi szabványoknak is megfelel.

A fővárosban az első olyan baseball-terepet avatják majd, ami méreteiben és minőségében is megfelel majd a sportág  nemzetközi előírásainak. Három pálya, öltözőkkel, lelátókkal, ketrecekkel… Persze most még csak egy készül el, a másik kettő pedig szépen, folyamatában.

A tervek szerint a szeptembertől nyíló óbudai pályák elsősorban az utánpótlás-nevelés és nemzetközi tornák színhelyévé lesznek. Az itteni csapat, az Óbudai Brick Factor, amely 23 év alatt több bajnoki címet is magáénak tudhat, jelenleg mintegy hetven fős egyesületi taglétszámmal működik az amerikai Morua Roberto vezetőedző kezei alatt. Azt remélik, hamarosan akár 200-an is lehetnek.

“Ezzel a létesítménnyel az az elsődleges célunk, hogy szélesítsük az utánpótlás bázist, s haladjunk a minőségi, profi játék megvalósulása felé. Kimondottan a 6-14 éves korosztálynak szeretnénk kedvet csinálni és megfelelő feltételeket teremteni, fiúknak és lányoknak egyaránt. Ennek érdekében felvesszük a kapcsolatot a környező óbudai iskolákkal.” – fogalmazott Morua Roberto, hozzátéve, hogy mivel a baseball is versenyben van azért, hogy 2020-tól része legyen az ötkarikás programnak, még az is elképzelhető, hogy “ha most egy srác elkezd játszani, később olimpikonná válik”.

A terv az, hogy a szeptemberi megnyitót az Óbudai Baseball Nap keretében tartják meg, s az eseményen vendégcsapatok részvételével egy utánpótlás-tornát is megrendeznek.
Addig is várják a gyermekek jelentkezését a www.obudabaseball.hu oldalon.

Comments

comments