Na, vajon hol lett sportág a farkasszemnézés? Természetesen a végtelen lehetőségek, és a végtelen hülyeségek hazájában, az Egyesült Államokban. Idén már korrekt országos bajnokságot rendeztek, a nemzeti csúcs pedig 17 perc fölött van. Vigyázat, már Európa felé néznek!
 Kissé bizarr…  |
Ahogy azt nagyrabecsült barátunk, Albert Einstein mondta: “két dolog van a mindenségben, ami végtelen, az univerzum és az emberi hülyeség. De az előbbi nem biztos.” Nos, mint azt már megszokhattuk, Albertnek (engedtessék meg őt így hívni) megint igaza volt. Az örökérvényű tétel alátámasztásán ismét amerikai barátaink fáradoztak, és szorgalmukat siker koronázta. Igazi amerikai álom. Méghozzá nyitott szemmel! A legújabb újvilági őrület ugyanis nem más, mint a sporttá nemesedett farkasszemnézés. Ebben az esetben Amerikában is arról van szó, amire egy józan paraszti ésszel megáldott magyar ember gondolhat: két mindenre elszánt humanoid ül egymással szemben, és az nyer, aki tovább bírja pislogás nélkül.
Hogy egy ilyen gyermeteg játékból, mikor lesz sport? Akkor, amikor valaki vagy valakik alapítanak egy szövetséget, írásba foglalják a szabályokat, és elkezdenek a szabályok alapján versenyeket rendezni. Nos, pontosan ezt tette Sean Linezo, és idén már van amerikai bajnok, nyilvántartják az amerikai rekordot, sőt Sean nagy álmokat dédelget: szeretne sportjával betörni Európába és a Távol-Keletre.
Csak nézzél kifelé a fejedből!
 A nézők is nézik az egymást nézőket |
A versenysorozat hivatalos honlapján olvashatóak a szigorú szabályok. Így a versenyzőknek, a meredt nézésen kívül, szinte minden tevékenység tiltott. Így pl. tilos vigyorogni, nevetgélni, beszélni, viccelődni, grimaszolni, nyelvet ölteni, vagy a szemben ülő ellenfelet megérinteni, viszont a 120 másodpercig még lehet pislogni. A kihágásokat az első két percben csak szóbeli figyelmeztetéssel büntetik, azonban a harmadik perctől kezdve a legkisebb függelemsértés is kizárást von maga után, nem is beszélve a pislogásról. A küzdő feleket egy-egy bíró tartja szemmel, míg a közönség monitorokon nézheti, hogy nézik egymást a versenyzők. A nézők szerencséjére nekik nem kell visszafogniuk magukat, és tekintettel lenniük a versenyzőkre, nyugodtan buzdíthatják kedvencüket, és ócsárolhatják az ellenfelét. A bírók szava, egyébként szent, ítéletük ellen fellebbezésnek helye nincs.
Születési helye: kocsma
Emlékezzünk meg néhány mondatban arról is, hogy született ez a fényes jövő előtt álló sportág. Egyetemen folytatott filozófiai tanulmányai befejeztével, Sean Linezo visszatért otthonába, Pensacolába, az álmos (itt milyen nehéz lehet nyitva tartani a szemet) floridai kisvárosba. Lógott a régi haverokkal, de az égvilágon nem történt semmi, magyarán unatkoztak. Egyik este azonban, egy kis kocsmában, sör mellett (hol máshol) ülve két cimborájával megszülte a farkasszemnézés sportváltozatát (sportfarkasszemnézés). Azóta pedig dinamikusan bővül a sporttársakból álló tábor, jóformán már bejárták az egész Egyesült Államokat, sőt még hivatalos zenéje is van a társaságnak (Eye of the Tiger).
Agresszíven nézni
 A csúcstartó, Dave Wiggin |
A versenyek pedig véresen komolyak. Az egyik részvevő így nyilatkozott: “A száraz szem fázis (a 3. perctől) nagyon nehéz. Figyelnek a bírók, a monitorokon látja a szememet a közönség, akik ráadásul minden félét kiabálnak. Itt még csalni sem lehet.”
A legutóbbi, New Yorkban rendezett, verseny győztese, Will Lemon nagyon elégedett volt teljesítményével, könnyezve nyilatkozott (a szem ideális állapota, ha nedves, erről a pislogás gondoskodik, ha sokáig nem pislogunk, a szemünk automatikusan elkezd könnyet termelni): “Úgy érzem, erre a sportra születtem. Megvan a taktikám: végig higgadt maradok, nagyon koncentrálok, és nem baltázom el mindjárt az első percekben, mint azt a legtöbben teszik.” Will 7 perces megfeszített nézéssel nyerte a New York-i fordulót, de még sokáig nem hunyhatja le nyugodtan a szemét, ha arra kell gondolnia, hogy hazája rekordját Dave Wiggin 17 perc 34 másodperccel tartja.
Érdekes véleménnyel van a dologról Elena Berkowitz a New York Press c. hetilap munkatársa, aki maga is részt vett egy tornán: “Miután kiestem, még legalább egy órán át bámultam a többi indulót. Néha az volt az érzésem, hogy a szembeülő felek a fizikai erőszak határán egyensúlyoznak. A küzdelem lehetővé teszi az agresszió felszabadítását, amivel előnyhöz lehet jutni az ellenfél kárára.”
Az új hóbortból természetesen nem maradhat ki a tévé sem, Sean már tárgyalásban áll több kábel csatornával, akik hajlandóságot mutatnak, hogy élőben közvetítsék a versenyeket. Sean az egyetemeken keresztül szeretné valóban országos szintűvé tenni sportágát, jövőre már egy szuper döntőn nézhetne egymással farkasszemet a két legjobb amerikai egyetemi csapat.
