Nem nyugszik a dopping-ügy miatt visszavonult kerós

A hét elején bejelentette visszavonulását a botrányairól elhíresült amerikai biciklis, Floyd Landis. Az ex Tour-győztes visszavonulását követő kijelentésével hű maradt önmagához, ugyanis ismét sikerült megbotránkoztatnia a közvéleményt. Kijelentette: racionális keretek között legalizálná a doppingolást.

 

A Tour de France doppinbotrányáról elhíresült Landis a hét elején jelentette be visszavonulását, majd néhány nappal később beszélt arról, hogy legalizálná a tiltott szerek fogyasztását. Véleménye szerint a dopping elleni harcot nem lehet megnyerni, hiszen az ellenőrök mindig le vannak maradva a csalók által használt szerekkel szemben, ráadásul a lemaradás idővel mégnagyobb lesz.


A 35 éves amerikai kerékpáros a 2006-os Tour de France 17. szakasza után produkált túl magas tesztoszteronszintje miatt pozitív doppingtesztet. Landis ártatlannak vallotta magát, azonban a kaliforniai bíróság vétkesnek találta őt, ezért – a Tour történetében először – megfosztották győzelmétől, és két évre eltiltották a versenyzéstől. (Valószínűleg Contador is hasonló sorsra jut majd, ha kiderül, hogy bűnös…)

A botrány ezek után sem ért véget, sőt egy igazi hollywoodi krimivé kerekedett ki.
2010 januárjában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene annak gyanújával, hogy betört a Francia Doppingellenes Ügynökség számítógépes adatbázisába, hogy megváltoztassa a rá vonatkozó vizsgálat eredményeit.
Landis az óriási nyomás hatására végül megtört, és bevallotta: pályafutása alatt végig doppingolt.

Comments

comments