Negatív falra is másztak a HUNfoglalás résztvevői

Sikerrel mutatkozott be a Pilisben a HUNfoglalás sportesemény-sorozat az Árpád Vezér Téli Challenge elnevezésű első állomásával. Az akadályfutás, crossfit challenge és teljesítménytúra ötvözetét a férfiak közt Erdei Attila, a nőknél Petró Stella nyerte.

01-IMG_2307

A nem mindennapi eseményen huszonöt kilométert, ezernégyszáz méter szintkülönbséget és összesen tizenkilenc akadályt kellett leküzdeniük a résztvevőknek. A HUNfoglalás első állomásán a versenyzők eddig ismeretlen feladatokkal is találkoztak: például a negatív fallal, a felfutó fallal, a négyszemélyes gumihordással és vizes ballonok hordásával.

Magyarország első huszonöt kilométeres akadályfutó-versenyén fagypont közeli hőmérséklet és hóesés nehezítette (Pilisszentkereszttől–Dobogókőig) a fáradt versenyzők dolgát. Félszázan indultak a versenyen, a távot mindenki teljesítette, sérülés szerencsére nem történt.

23

A rajtnál Winkler Anikó, Csobánka polgármestere köszöntötte a versenyzőket, majd gyors tájékoztatást adott Csobánka és környéke történelméről. Nagy Dániel (Bestway Sport) vezetésével melegítettek be a részvevők, majd Keveházi Zoltán ismertette az íjászat fortélyait, amely kulcseleme a versenysorozatnak.

A résztvevők elmondása alapján a terep csodálatos volt; több szurdokon és a pilisi tájnak a természeti jellegzetességein haladt fel a túra egészen Dobogókőig. A leggyorsabbak négy óra alatt teljesítették a távot, volt azonban, akinek ennek duplájára volt szüksége.

14 másolata

Aki rontott az akadálynál és elsőre nem sikerült, vagy nem tudta a kérdésekre a választ, annak büntetőfeladat, azaz Burpee ( nehezített négyütemű fekvőtámasz) volt a “jutalma”. Meglepő, hogy a kvízjátékokban és anagrammákban igen jól szerepeltek a versenyzők.

“A célba érkezők bográcsban főtt étel mellett megkapták a HUNfoglalás egyedi érmét. A díjazottak Flavon termékekkel, Superior 14 táplálék-kiegészítővel, HEERO sportruházati termékekkel, Vibram five fingers cipővel és a „Nightmare in Budapest” interaktív horrorlabirintus jegyeivel lettek gazdagabbak” – mondta Fábián Miklós főszervező, a tavalyi Spartan Race szervezőbizottságának vezetője.

04-IMG_2366

“A szervezés, az önkéntesek, a pályavonal, az akadályok mind tökéletesek voltak. Köszönjük, hogy végre igazi minőségi akadályfutó-versenye van Magyarországnak. A legértékesebb érmünk lett a HUNfoglalás” – fogalmaztak a versenyt követően a Gazella Team tagjai.

A HUNfoglalás, Árpád Vezér Téli Challenge győztesei: Erdei Attila (férfiak), Petró Stella (nők), Váci Royal Hunok (férfi csapat: Turányik János, Turányik Tamás, Farkas Lajos, Füle János), Mlynkykillers (vegyes csapat: Jánszki Norbert, Jánszki Dániel, Jánszki Katalin, Gotthard András).

IMG_4063

A versenysorozat következő állomását a szervezők szintén Budapest környékére tervezik. Akkor a mostanihoz képest lényegesen rövidebb, nyolc-kilenc kilométeres távra, de sokkal több, szám szerint harminc akadályra számíthatnak majd a HUNfoglalók. A nyár folyamán a versenysorozat a „szülővárosába”, Békéscsabára- Póstelekre kíván ellátogatni egy rövid távú versennyel.

HZs_HUNfoglalas (42)

Bővebb információk: http://hunfoglalas.terepsport.hu/ és https://www.facebook.com/HUNfoglalas 

További információk: Fábián Miklós +36 70 385 20 84 és hunfoglalas@gmail.com

Forrás: Vasvári Ferenc / Vasvári Press

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.