MTB bajnokság a 12. Intersport Duna Maratonon

Július 3-án rendezi meg Harangvölgyi András és a Sportaktiv SE a Top Maraton hegyikerékpárverseny-sorozat “legidősebb” állomását, a 12. alkalommal kiírt Intersport Duna Maratont.


A Visegrád-központú
versenyre nagyszámú külföldi résztvevő várható a magyarok mellett Ausztriából, Németországból, Szlovákiából és Csehországból is, hiszen a Duna Maraton része az Inter Mountain Series-nek is; emellett eldől a bajnoki trikók sorsa is.

A maratonbajnokok 2010-ben Parti András és Dósa Eszter lettek. Idén indul a 2009-es legjobb, Buruczki Szilárd is, kinek nem titkolt szándéka a trikolor mez visszahódítása – erre esélye is lehet, Parti ugyanis kanadai világkupán áll rajthoz.

A verseny jelentőségét növeli, hogy az Európai Unióban a magyar elnökség kiemelten kezelte a Duna és annak környezetének megóvását. 

A pálya nyomvonala megegyezik a nagysikerű tavalyival; a leghosszabb táv 92 kilométer, a közepes 68, míg a rövid 32. 

A verseny helyszínén, a háromnapos fesztivál alkalmával, szombaton tereptriatlon Európa-bajnokságot szerveznek.

A maraton névadó főtámogatója az Intersport, aminek sátrában térítésmentes szervíz várja majd az érdeklődőket. 
Az eseményen a gyermekeknek is írnak ki futamokat , ezekre fél tizenegytől kerül sor.

A maraton 10.10-kor induló rövidtávja egyben emlékfutam, amely a fiatalon elhunyt Csere Csabára emlékezik, akinek támogatásával a kilencvenes években a Cseke Zrt-n keresztül sokat köszönhet a hegyikerékpársport. 
A hosszú- és középtávot reggel tízkor indítják.

 

Comments

comments