Mitől lesz valakiből siklóernyős világbajnok – I. rész

Az egyik magyar siklóernyős kiválóságot, Honti Adélt nemrég arról kérdeztük, hogyan szokott felkészülni a versenyekre. A nemrég aranyérmet nyert extrém sportoló most az Eb-re készül, de blogján volt ideje arra, hogy elmesélje, mi kell ahhoz, hogy valakiből siklóernyős világbajnok legyen.

extrewmlife-parachute

“Fél éve készülök a Siklóernyős Távrepülő Európa-bajnokságra, melyet augusztus 8-20-ig rendeznek meg Krusevóban, Macedóniában.” – írta a bevezetőben Adél.

Szerinte az lehet bajnok, aki le tudja győzni a félelmeit, és sok időt szán a felkészülésnél a mentális tréningre. Elmondása szerint az egész repülés 10 %-ban áll technikából, a fennmaradó 90 % pedig stratégiából és összeszedettségből áll.

Ő így készül a közelgő megmérettetésre:

“Sokat foglalkoztam azzal az elmúlt időben, hogy mi kell ahhoz, hogy kiváló siklóernyős pilótává váljon valaki. Fontos kiemelni, hogy bár 12 éve űzöm ezt a sportot, mindössze 4 éve kezdtem csak távrepülni, igazán az elején járok még egy remélhetőleg hosszú útnak. Gyömbér Noémi sportpszichológus, aki a mentális felkészülésemben segédkezik, az elmúlt foglalkozáson a következő házi feladatot adta: Kérjek meg pilótákat, akikre felnézek, hogy írjanak le 4 jellemzőt 3 kategóriában, amitől valaki világbajnok lehet.”

A kategóriák a következők voltak:

1) mentális / személyiségbeli jegyek

2) fizikai/ testfelépítésbeli jegyek

3) technikai készségek

“Ha megvan a 3×4 jellemző, akkor ezután adják meg nagyon őszintén udvariaskodás nélkül, hogy szerintük én 1-10-ig hányasnak számítok épp most az adott jellemzőre.”

Adél leírta, hogy ez nagyon sokat segít a sportolói önértékelésben. A feladata most az, hogy a saját maga által írt listát és értékeléseket összevesse a kapott értékekkel, és csináljon egy pontos akciótervet, hogy hogyan tudja magát tovább fejleszteni mindhárom területen.

“A saját listám és értékelésem lesz az első a sorozatban, melyet követ majd Vértes Balázs, Nagy Máté, Simonics Péter, Takáts Pál és még sok más válogatott tag véleménye, hogy mi kell a siklóernyős világbajnoki címhez. Láthatjátok majd az óriási szemléletbeli különbséget a kezdő és a rutinos versenypilóták hozzáállásában.”

Adél a közeljövőben a következő témákat érinti majd a blogján, amit érdemes nyomon követni, de mi is leközöljük majd őket:

  • mentális felkészülés/sport pszichológia
  • koncentrációjavító tréningek
  • fizikai, technikai felkészülés,
  • felszerelés ismeret

Aki szeretne elmélyülni a távrepülés rejtelmeiben, annak ezt a linket ajánljuk:

cloudbase.hu.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.