Mick Fanning aranyat nyert a Quiksilver Pro Kupán

Az ASP World Tour szörf világbajnokság idei első európai versenyét Franciaország dél-nyugati partjainál rendezték, ahol a tavalyi győztes – a 2009-es év összesített bajnoka –, Mick Fanning ismét behúzta a győzelmi strigulát.

A regnáló bajnok a döntőben nem is akárkit, a tizedik világbajnoki címe felé tartó Kelly Slatert győzte le. Fanningnek eddig nem igazán ment. Az első győzelmét aratta Franciaországban az idei sorozatban.
Nézzük, hogy:

Ez a győzelem nagyon fontos volt számára.
Ezzel az első hellyel ugyanis az ötödikről a harmadik helyre ugrott a világbajnoki ranglistán, valamint megakadályozta, hogy Slater jelentős előnyre tegyen szert a pontvadászatban.

A Slater-Fanning kettős közt az összesített második helyen álló dél-afrikai, Jordy Smith nem érzett rá a hullámokra, így csalódáskeltően már a negyeddöntők során kiesett, pedig mint tudjuk nagyon rákészült a versenyre – legalábbis deszkákból nem volt hiánya...
A világbajnokságból már csak három forduló van hátra.
A következő állomás futamait szintén Európában, a portugáliai Peniche partjainál rendezik meg.

A világbajnokság állása a francia verseny után

1.    Kelly Slater 48000 pont
2.    Jordy Smith 40750 pont
3.    Mick Fanning 39500 pont

4.    Taj Burrow 32250 pont
5.    Dane Reynolds 32000 pont

Comments

comments