Meztelen ugrásokkal csábít a jubileumi Wingsuit Boogie

A tizedik, 9 napos Wingsuit Boogie fesztivált július 22-től, péntektől rendezik Kaposújlakon. Lesz itt minden, ami az emberi érzékszerveket ingerli: meztelen wingsuitos ugrások, bajnokságok, BOOGIE versenyugrások és még rengeteg finomság, élő DJ showtól a metál koncerteken keresztül a ballonugrásokig.

13700042_10155044704791982_7124564604898223786_n

Az év ejtőernyős eseményének nyitónapja után idén először rendezik meg az 1. Horvát Nemzeti Wingsuit Bajnokságot is, ami a 8 napos Wingsuit Boogie első hétvégéjén kerül sorra, egész pontosan július 23-24-ig. Egy másik verseny, a Magyar Nemzeti Bajnokság és Nyílt Kupa keretbe foglalja a 10. Wingsuit Boogie Hungaryt, hiszen azt július 29-én, pénteken rendezik.

A két program között (illetve azok után) is lesznek ugrások, ezek az úgynevezett Boogie szabályrendszer alapján pörögnek majd hét és fél napon keresztül.

Az L-410-es

Az L-410-es

A versenyzők egy L-410-es repülőgépből ugrálnak majd ki. Azok, akik regisztráltak és részt vesznek az eseményen, külföldi és magyar oktatók segítségével akár ingyenes továbbképzésre és konzultációkra is jelentkezhetnek, továbbá az Intrudair Wingsuits jóvoltából demo- és tesztruhákat próbálhatnak ki, díjmentesen.

Idén a csúsztató kategória fődíját a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Rami Kajalának, a világ egyik legjobb csúsztató sportolójának dedikálják.

2

A Wingsuit Boogie-ról

A Magyar Bázisugró és Ejtőernyős SE a 2007-ben rendezett először olyan nemzetközi ejtőernyős versenyt, ahol az ejtőernyőzésben új szakágnak számító wingsuit (szárnyas repülőruhás) ugrók mérhették össze tudásukat.

Az első rendezvény olyan sikeres lett, hogy hagyomány vált belőle. A Wingsuit Boogie – Hungary elnevezésű nemzetközi találkozót és versenyt minden év júliusának végén, vagy augusztusának elején rendezik meg, ami a versenyzők számát tekintve a legnagyobb ejtőernyős wingsuitos verseny a világon.

3

Az 1300 eurós összdíjazású verseny célja, hogy kiderüljön, szabadesés közben egy bizonyos magasságvesztés alatt ki repül a legtávolabb vízszintesen, azaz ki éri el a legjobb siklószámot repülés közben.

Három nap alatt (csütörtök reggeltől szombat estig) a résztvevőknek maximum tíz, de legalább négy érvényes GPS adatokkal igazolt ugrást kell végrehajtaniuk, aminek adatait a testükre (bukósisak vagy kar) erősített készülékek segítségével mérik. Az eredmények közül a három legjobb ugrás átlaga számít a versenyben.

Versenykategóriák:

1, NAKED TRACKING (meztelen csúsztató): Maximum egy térd fölé érő rövidnadrág engedélyezett, felső részen semmi. (Lányoknak melltartó használata nem kötelező, de engedélyezett)
2, TRACKING (csúsztató): nem szárnyas ruha, egy vagy kétrészes csúsztató ruha (tracking suits) vagy csúsztató felszerelés nélkül, de bármilyen alsó és felső ruházatban.
3, WINGSUIT (szárnyas repülőruha): a szárnyas ruhával ugróknak. Open és Intermediate kategória külön, a ruhák szárnyfelületek alapján.
4, WINGSUIT RODEO (egyik ember szárnyas ruhában, másik ember normál ruhában, a mért szakaszon belül folyamatos fizikai kapcsolattal, az értékeléshez külső vagy belső kamerás felvétel szükséges!) A négy kategória külön lesz díjazva, női és férfiversenyzők közösen értékelve. Jogosítástól függően a versenyzők mindhárom kategóriában elindulhatnak.

1

Facebook eseményoldal ezen a linken elérhető.

Részletes versenykiírás itt, illetve programajánlónkban, honlapunk jobb oldalán, középen.

Fotók: wingsuitboogie.hu

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.