Mexikó: brit barlangászok diplomáciai konfliktusa

A CNN napok óta műsoron tartja hat brit barlangász balesetének történetét. A brit hadsereg expedíciójának tagjai egy mexikói barlangrendszerben rekedtek. A helyi erők hiába vonultak ki segíteni, a britek csak Nagy-Britaniából érkező búvárok segítségét fogadják el. Fox mexikói elnök pedig felháborodott, hogy ő miért nem tudott arról, hogy brit katonák gyakorlatoznak az országában?


A brit expedíció Cuetzalanban
Forrás: Combined Services Caving Association 2004

Hat búvár rekedt egy mexikói barlangban – olvasható a CNN-en és a hírügynökségek hírei között napok óta. Utánanéztünk, miért is lett ilyen felkapott hír egy barlangászbalesetből.



A brit Honvédelmi Minisztérium által szervezett számos „önkéntes kaland tréning túra” egyike a Tiger 2004, amely a Royal Geographical Society támogatását is élvezi. Az expedíció tizennégy tagjának legtöbbje katona, de van köztük két civil tudós is. Céljuk a mexikói Cueva de Alpazat tanulmányozása. A barlangrendszert a hetvenes években fedezték fel brit barlangászok. Azóta már mintegy 100 km-nyi útvonalat térképeztek fel, így érthető módon a Mexikóvárostól mintegy 180 km-re északkeletre fekvő terület a barlangászok Eldorádójává vált. Legutóbb 2000-ben indult egy nemzetközi expedíció az addig bejáratlan területek felfedezésére. A 2004-es csapat március elején érkezett Cuetzalan városkába.


A barlangrendszer egyes részei vízzel teltek
Forrás: CSCA 2004

Mivel a barlangrendszerben sűrűn előfordul, hogy egyes részeket elönt a víz, így az expedíciók a föld alatt bizonyos helyeken „táborokat” építenek, vagyis élelmiszert, egészségügyi felszerelést, ruhákat, rádiót és hálózsákokat helyeznek el, hogy legyen hova menekülni vészhelyzetben. (Lásd a grafikát a cikk végén!) Emellett természetesen nem az egész csapat tartózkodik egyszerre a föld alatt.



Március 17-én, szerdán, amikor a csapat három tagjának váltására került volna sor, észlelték, hogy a kivezető utat elzárta a víz. A britek szerint a problémát az okozta, hogy a területre előre jelzett nagy esőzés pár nappal korábban érkezett meg. Összesen hatan rekedtek odalent. Négy katona, egy nyugállományban lévő tiszt és egy civil tudós. A mexikói hatóságok egész hamar ébredtek, és felajánlották a segítségüket.


A mexikói katonák segíteni jöttek

Az expedíció vezetője, Stephen Whitlock őrnagy azonban minden mexikói segítséget elutasított, mondván, hogy köszönik szépen, de nem bíznak a mexikóiakban, inkább megvárják a Londonból a helyszínre repített két barlangi búvárt. A brit Honvédelmi Minisztérium már útnak is indította a két tapasztalt szakembert. A britek a helyszínre érkező riportereknek bizonygatták, hogy itt bizony nincs semmi érdekesség, a barlangászoknál ilyesmi gyakran előfordul, mindent kontrol alatt tartanak. Hogy miért nem örültek a riportereknek? Mint kiderült, nem csak azért, mert „égő”, hogy ki kell menteni néhány társukat.



A baleset híre ugyanis eljutott Vicente Fox mexikói elnökhöz is, aki azonnal magyarázatot követelt a brit kormánytól. Kiderült ugyanis, hogy az expedíció tagjai turistavízumokkal érkeztek az országba, pedig Mexikó törvényei szerint a kutatócsoportoknak és expedícióknak egy speciális vízumot kell beszerezniük. (Ez érthető egy olyan országban, aminek történelmi emlékeiből kevesebb maradt a határain belül, mint amennyi egy-egy híres külföldi múzeumban megtekinthető.) Ráadásul a Tiger 2004 expedíció tagjai katonák, és ahogy ezt a cikk elején már jeleztük, ők egy „önkéntes kaland tréning túrán” vesznek részt, vagyis tulajdonképpen gyakorlatoznak.


Bent nem túl izgalmas az élet

Érthető módon Fox elnök nem volt elragadtatva attól, hogy országa területén brit katonák titokban tartott gyakorlatozáson vesznek részt. Az expedíció vezetője persze többször is hangsúlyozta, hogy ők a barlangrendszert jöttek feltérképezni, a Cueva de Alpazatot, ami a 70-es években britek találtak meg. Ők katonák, ez igaz, de Mexikóba békés szándékkal, tudományos céllal jöttek.



A diplomáciai csatározások mellett persze azért folyik a barlangászok mentése is. A bent rekedt hat férfi rádión tartja a kapcsolatot a külvilággal. Jól vannak, jó pár napra elegendő élelmiszerük van, a táborukat nem fenyegeti a víz. A felszínen maradt társaik szerint a lentiek legnagyobb problémája, hogy halálra unják magukat. Ha a következő napokban az esőzés intenzitása nem csökken, akkor a két búvár átúszik a barlang elárasztott részén, és könnyűbúvár felszerelést visz a lentieknek.



Élelmiszer-készletük kb. vasárnapig (március 28) tart ki. A sorsukról, a mentésről be fogunk számolni az extrem.hu oldalain.



Forrás: BBC online, Magyar feliratozás: extrem.hu

Comments

comments