Amikor a levegőben vagy, és zuhansz a víz felé, az nagyon bizsergető érzés… – vallja Orlando Duque, a világ egyik legjobb sziklaugrója. A professzorral a Funsporting készített interjút.
FS: Mit csinálnál, ha nem ugranál? Milyen pályára készültél, mit vártak tőled a szüleid?
Orlando Duque: Eredetileg mérnöknek készültem, de azt hiszem, nem tudtam volna ezen a területen diplomát szerezni. Később zsaru vagy tűzoltó akartam lenni. De végül műugró lett belőlem. Nagyon jó voltam ebben a versenyszámban, aztán jött a sziklaugrás.
Outdoor sportok vonzásában
FS: Tíz év múlva mit fogsz csinálni?
Orlando Duque: Biztos vagyok benne, hogy a versenyzést egy idő után abba kell hagynom. A mostani Red Bull Cliff Dive sorozat egyik versenyzője 44 éves, de én nem akarok beleöregedni ebbe a sportágba. Hosszútávon azt gondolom, hogy rendezvény- és versenyszervezéssel foglakozom majd. Az életem 25 évét outdoor sportokkal töltöttem, ha lesz rá lehetőségem, ezek vonzáskörzetében maradok.
FS: Elmondanád, mi zajlik le benned néhány pillanattal az ugrás előtt?
Orlando Duque: Az ugrásra koncentrálok, minden mást kizárok a tudatomból. Arra gondolok, amit csinálni fogok. Az agyam ilyenkor azzal van elfoglalva, hogy az elugrás tökéletes legyen, mert akkor nagy valószínűséggel az ugrás jól sikerül.
Mentális tréning és koncentráció
FS: Milyen mentális tréninget alkalmazol?
Orlando Duque: A mentális tréning beépített az edzésbe. Egész évben edzek, mentálisan is figyelek arra, mit csinálok. Az edzés nagyon fontos része a vizualizáció, el kell képzelnem az ugrást. Ez a mentális tréning. Az utolsó pillanatig az jár a fejemben, mit fogok csinálni és hogyan. Ez segít lenyugodni. Amikor ugrok, akkor tiszta minden, nagyon nyugodt és koncentrált vagyok.
FS: Milyen szerepet játszik a félelem?
Orlando Duque: A félelem fontos, ez ösztönöz arra, hogy koncentráljak. Ha pedig fókuszált vagyok, akkor helyesen cselekszem.
FS: Hogyan edzel?
Orlando Duque: Sok figyelmet fordítok az állóképességemre, futok, kerékpározom és erősítek. A műugráshoz lazának kell lenni, ezért az edzésprogramomban sok nyújtás szerepel. Vannak speciális, vízben végezhető gyakorlatok.
Ugrás 34 méter magasról
FS: Volt már komolyabb sérülésed?
Orlando Duque: Néhány évvel ezelőtt eltörtem a farkcsontomat. Egy manőverben túlfordultam és ülőpozícióban érkeztem a vízre.
FS: Meséld el a legfélelmetesebb ugrásod!
Orlando Duque: Néhány éve készült rólam egy film, a Nine Dive. Ausztriában egy vízesés mellett ugrottam. Nem volt különösen magas, csak 22 méter. Csak az érkező volt ijesztően kicsi, a szikla tetejéről nagyom messzire kellett rugaszkodnom, hogy ne a kövekre essek. Minden jól sikerült, pontosan kalkuláltam ki az egészet, de az egész nagyon félelmetes volt. A legmagasabbat pedig Olaszországban ugrottam egy hídról, az 34 m magas volt. Ilyenkor persze az ember biztosra megy.
FS: No, és mi volt a legszebb?
Orlando Duque: A legcsodálatosabb helyek Hawaii-n vannak, nem véletlenül élek ott. A másik kedvencem Olaszország, Amalfi környéke. Capri szigetén pedig egy gyönyörű barlang van, csodálatos sziklák és gyönyörű a tenger.
Reggeli, ugrás, egy jó ital: ez a luxus
FS: Mi jelenti számodra a luxust?
Orlando Duque: Egyszerű srác vagyok, egyszerű dolgok tesznek boldoggá. Egy szép nap forgatókönyve úgy néz ki, hogy egy jó reggeli után egy szép helyen ugrom, aztán a délutánt pedig egy jó ital mellett töltöm. Ez nekem a luxus.
FS: Mi a sziklaugrásban a legjobb érzés?
Orlando Duque: Ez egy egyszerű sport – sziklák tetejéről ugrunk a vízbe. Szaltókat és trükköket csinálunk, de mégiscsak az a lényeg, hogy beleugrunk a vízbe. Ha az ember csak aláveti magát és zuhan, mindenfajta spilázás nélkül, már az is jó. Amikor a levegőben vagy és zuhansz a víz felé, az nagyon bizsergető érzés.
