Megviselte a heves eső a Salomon 4 Trails futóit

A spanyol Miguel Caballero volt a leggyorsabb terepfutó a Salomon 4 Trails hegyi maraton második napján. A nőknél a skót Helen Bonsor csaknem tökéletes első és második napot tudhatott a háta mögött, hiszen megelőzte a tavalyi címvédőt és az első nap győztesté, Tina Fischl-t. A tavaly győzedelmeskedő Dimitris Theodorakos mindeközben arra készül, hogy átveszi a vezetést – teljesítménye javuló tendenciát mutat.

(c) Harald Wisthaler (7)

Izgalmas volt a Salomon 4 Trails második napja: a férfi Masters kategóriában a vezető Stefan Holzner és a mögötte mellette futó Josef Vogt egész nap egymással versenyzett.

A célvonalba egymás mellett értek be, 34 kilométer és 1800 méteres emelkedő után. A tökéletes idő ellenére a futók nagyon elfáradtak; az első nap folyamatos esőzése és szélviharai sokat kivettek az távfutókból.

_AF_0812

Egyedül a spanyol Miguel Ortega Caballero tudott meríteni erőtartalékaiból: rajta nem látszott meg a fáradtság – mosolygós arccal lépte át a célvonalat kicsivel több, mint három órás futás után. Ő a legesélyesebb a végső győzelemre, ami szombaton várható.

“Nagyon élvezem a versenyt, a nyomvonal szinte nekem lett kitalálva. Semmi gondom nincs.” – mesélte boldogan a német újságíróknak.

_AF_0577

Dimitris Theodorakakos harmadik volt a második napon:

“A mai nap jobb volt, mint a tegnapi, de a végén Miguel egész egyszerűen túl erős volt. Most már három célom van: szeretnék egészségesen célba érni, holnap én szeretnék lenni az, aki a tempót diktálja, és persze szeetném elérni a célvonalat szombaton.” – mondta a görög, akinek sikerült túllépnie a holtpontján.

Forrás: PLAN B event

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.