Arcpirító gazemberségnek nevezte a péntek hajnalban hazatért Simonics Péter azt, amit a brazil bajnokság szervezői vele és társával, Forgó Szilárddal műveltek. A verseny első helyét (a pár ezer dolláros pénzdíjról már nem is beszélve) egész egyszerűen ellopták tőlük. Meg az ernyőjüket is. Feledékenység, vagy szándékos csalás?
 Az ernyők később meglettek  |
A két héttel ezelőtt világcsúcstávot repült két siklóernyős, Simonics Péter és Forgó Szilárd a múlt héten a hagyományos brazil nyílt nemzetközi bajnokságon, a Xceara Open-en vett részt. A viadal egyik napját 315 kilométerrel Forgó nyerte (azért nem világcsúcs, mert itt szabadtávot repültek, a 282 kilométeres világcsúcs pedig céltáv volt), a másikat Simonics 250-nel, a harmadikon pedig szinte méterre ugyanakkora távot teljesítve együtt lettek elsők. Így az utolsó napra hatalmas előnnyel vezettek.
– A pénteki rajtnál megtudtuk, hogy mi nem nyerhetünk – mesélte Péter. – Ugyanis a szervezők pont a mi ernyőiket felejtették a raktárban, nem hozták fel a többiekével a hegyi starthoz. Mire megkaptuk, az ellenfelek már másfél órája repültek. Így nem volt értelme elindulnunk. A szervezők persze hebegtek-habogtak, nagyon sajnálták, mi azonnal óvtunk, de semmi nem lett az egészből. Nem is elsősorban a pénzdíj miatt bántott minket az eset, hanem, mert egy nap repülést elvettek tőlünk, és ennél nincs nagyobb büntetés. Meg aztán tényleg jók voltunk. A világcsúcs már mögöttünk volt, de nem álltunk meg, nagyokat repültünk, szétütöttük a mezőnyt… Hihetetlenül nagy csalás volt.
 Brazília csodálatos |
– A világcsúcs már hivatalosan is világcsúcs? A nemzetközi szövetség hitelesítette?
– Még nem, ehhez a barográfunk adatait is el kell küldenünk. Egyébként a nemzetközi szövetségnek természetesen jelentettük a repülést, és néhány dokumentumot elküldtünk.
– A magyar szövetség hogyan fogadta a világcsúcs hírét?
– Itthon is hamar értesültek az eredményről, hiszen a nemzetközi szövetség küldött egy értesítést, hogy nyilvántartja a repülést, gratulál a magyaroknak. A siklóernyősök között persze gyorsan elterjedt a hír, még kint kaptunk sok-sok e-mailt, itthon a repülőtéren is többen vártak minket, és alaposan meglocsoltak pezsgővel. Jól esett, nagyon.
– A brazíliai versenyen már világcsúcstartóként indultatok. Érezhető volt-e valamiféle respekt veletek szemben?
 Ez is Brazília |
– Igen. Ugyanis ez nem volt egy szokványos csúcsdöntés. Az, hogy ketten egyszerre repültünk, önmagában különleges. De nekünk nem csak a csúcsdöntés volt a célunk. Azt szerettük volna bebizonyítani, hogy megfelelő felkészültséggel a biztonságosabb középkategóriás ernyőkkel is lehet hosszút repülni, nem szükséges a drága, de veszélyes ernyőket megvenni. Még annyi könnyítést sem kértünk, hogy csörlésből induljunk, vagyis, hogy a földről húzzanak fel minket, hanem a hagyományos módon, a hegyről indulva akartunk csúcsot repülni. Ezek miatt persze, sokan gratuláltak nekünk.
– Az elutazásotok előtt azt mondtad, hogy jövőre Mexico a cél, ott akartok repülni. Tartjátok magatokat ehhez az elképzeléshez?
– Nem. Egyrészt ott általában csörlőről indulnak, amit mi nem szeretünk, másrészt pedig nem olyan jó az idő, mint Brazíliában. Úgyhogy most kicsit pihenünk, meg ünnepelünk is majd, hiszen a célba érkezés után nem tudtunk mulatni. Aztán… Mint ahogy mi megtettük, úgy más is megdöntheti a csúcsunkat, ezért készülünk a jövő évi brazíliai túrára, ahol még nagyobb csúcsot szeretnénk repülni. Megnyugtatót…
 Kormány a kézben… |
Eltitkolt világcsúcs
– Nekem nagyon megjött a kedvem a repüléshez – mesélte jókedvűen a társrekorder, Forgó Szilárd, majd némi magyarázattal is szolgált. – Augusztus óta gyakorlatilag ki sem csomagoltam az ernyőmet, csak most, Brazíliában. De olyan jól sikerült a repülés, hogy tényleg kedvem lenne már most újra indulni valamilyen versenyen. Körül is nézek, hátha van olyan, amelyre nem túl sok pénzből el tudok menni.
– A világcsúcs mennyibe került?
– A versenyen az utolsó napi események ellenére helyezett lettem, s kaptam valamennyi pénzt, ami mondjuk fedezte a kinti költségeimet. Így nekem csak a repülőjegy árába került a világcsúcs.
– Meglepődnék, ha azt mondanád, nem érte meg.
– Mindenképpen megérte. Ugyan túl nagy elismerésre nem számíthatunk, de azért a siklóernyősök számon tartják az ilyen nagy repüléseket. A versenyen egyébként az első napokban nem mondtuk senkinek, mert nagyon jó idő volt, nem akartuk, hogy valaki egyből megdöntse a rekordunkat. De titkolni nem lehetett, úgyhogy hamarosan mindenki gratulált nekünk.
– A többi ernyőssel milyen a kapcsolatotok? Repülnek-e például nők?
– Nem nagyon volt idő a barátkozásra, de mivel évek óta rendszeresen részt veszünk ezen a versenyen, sokan ismerjük már egymást. Persze, idő másra sem nagyon volt, hiszen úgy hajnali kettőre érünk vissza a repülés után a táborba, aludtunk kicsit, aztán reggel megint indultunk. Én nőkről viszont nem tudok…
 A film pereg tovább |
A National Geographic vevő a csúcsfilmre
A repülésről film is készült. Ugyan ennek az induláskor még nem volt túl szívderítő a jövője, mára azonban kiderült, hogy a világ talán leghíresebb természetfilm-csatornája, a National Geographic vevő lenne a szalagra. A film sorsa amúgy most azon múlik, hogy a Török Zoltán (ő a világcsúcsdöntő csapat operatőre) által a cégénél, a svédországi Scandinature Films-nél
összevágott rövidfilm végérvényesen meggyőzi-e az NG vezetőit.
– Mivel nem volt a filmre konkrét megrendelés, ezért csak egy könnyű, PD 150-es kamerát vittem magammal, ami viszont repülős filmeknél tökéletes – mesélte Török, aki 1996 óta kizárólag természetfilmek forgatásával foglalkozik, példásan. Erre bizonyíték, hogy a Tiszáról készült filmjével több nagy európai természetfilm-fesztiválon első díjat nyert. – Csakhogy egyedül nem tudtam repülni, így a felvételeket vagy a földről, vagy a tandemernyő alól, repülés közben készítettem.
– Elég nehéz elképzelni az ilyen filmekhez szükséges operatőri munkát. Merthogy gondolom, az ilyen filmek legfontosabb része a start és a célba érkezés, ez esetben viszont a kettő között volt kétszáznyolcvankét kilométer. Repülve pedig nyilván nem sikerült velük tartani, mert akkor most nem csak két új világrekorder lenne…
 Nyomás, utána |
– Ami azt illeti, nem is volt egyszerű filmezni. A tandem még csak rendben lett volna. De a földről… A startot, ugye, mindig forgattam, ez számomra kötelező is volt, hiszen engem kértek fel a nemzetközi szövetség hitelesítői feladatára. Szóval a start, az előkészületek mindig megvoltak, de aztán a srácok percek alatt eltűntek előlem, én pedig egy kocsiba ültem, és elindultam értük. A kocsi amúgy persze gyorsabb, mint az ernyő, de míg ők egyenesen repültek, nekem hatalmas ívben ki kellett kerülnöm egy áthatolhatatlan bozótost. Napi hatszáz kilométert vezettem, mire megtaláltam őket. Kocka meg alig. Így aztán beiktattunk forgatós napokat. Ilyenkor nem a céltávra repültek, hanem a filmre…
– Vagyis rekonstruáltátok az eseményeket?
– Tulajdonképpen igen. Kerestünk a megjelölt útirányhoz hasonló terepeket, beállítottam a kamerát, és megbeszéltük, hogy itt repülnek majd el felettem, és pont olyan felvételt készítettünk, mintha a csúcsrepülésen filmeztem volna. Ugyanígy vettünk fel leszállásokat is. De ezt a trükköt megfejeltük egy másikkal is. Órák alatt megtanítottam őket a kamera használatára, így saját magukat is lefilmezhették repülés közben. Komolyan mondom, nagyszerű képeket készítettek.
– Hogyan tartottátok a kapcsolatot a többiekkel?
– Elvileg rádión, mindannyiunknak volt egy készüléke. Ám a dombok árnyékoló hatása miatt sokszor elveszítettem őket, ezért a második napra kialakult egy rendszer. Ők találtak egy családot olyan helyen, ahol mindig volt vétel, ez a ház még a célul megjelölt település előtt volt jóval. Ők oda mindig bejelentkeztek, hogy hol vannak, én pedig ezt a családot hívtam fel. Sajnos, a nyelvtudásom gyakorlatilag a nullával egyenlő, így amikor én telefonáltam, csak neveket mondtak, meg annyit, hogy a barátaim a vonatállomáson vannak-e, vagy sem. Amúgy amikor Tasi Peti lezuhant, őt is a rádió segítségével találtam meg egy faluban.
 Quixada, ahogy a magyarok a starthelyről látták |
Na mindegy, szívja!
Mármint az altatógázt. Tasi Péter,a történet balszerencsés szereplője. Ő is azzal a céllal indult Brazíliába, hogy ott lesz a csúcsdöntőkkel a startnál és a célnál a Quixada-Pedro II útvonalon (ez volt a meghatározott két település egymástól 282 kilométerre). A start még rendben is volt, hiszen ő is elindult az első három napon – ekkor azonban megsérült a keze. Brazil kórház, brazil orvos, de itthon az érkezés után egy műtéttel rendbe tették.
– Az erős szél miatt öt perccel a többiek után tudtam elstartolni, és próbáltam elérni azt a termiket, amivel ők emelkedtek – emlékezett Péter. – Ám csak a szélét kaptam el, ami viszont nem vitt elég magasra. Lassulni és süllyedni kezdtem, de úgy tűnt, hogy biztonsággal leszállok. Ám egy méterrel a föld felett hirtelen hátulról megfújt a szél, és bevitt egy bozótosba. Úgy emlékszem, hogy egy bokorba ütöttem bele a kezem. Kifordult a csuklóm, nem volt kellemes érzés.
– Azt tudom, hogy rövid időre gipsz került a kezedre, és Török Zolival már korábban hazajöttél…
– Rövid időre?… Ha minden rendben lesz, akkor január közepén veszik le a kezemről a gipszet. Brazíliában egyből kórházba mentünk a kezemmel, ott megröntgeneztek, s azt mondták, hogy kificamodott a kezem. Helyre tették, és begipszelték, mondták, egy hét, és rendben lesz.
 A műszerek mindent rögzítenek |
– Érzéstelenítés nélkül?
– Elaltattak… A röntgen után odajött hozzám egy orvos, mondta, hogy helyre teszik, de elaltatnak. Jött egy másik is, aki valami altatóorvos lehetett, ő az ágyam mellett egy rozsdás gázpalackot kezdett el piszkálni. Még a csapja is nyikorgott. A szelepen volt egy üvegcső, annak a végén a maszk, a csőben pedig egy golyó, ami a gázmennyiséget szabályozta. Az viszont megszorult, nem mozdult. Az orvos kocogtatta párszor, de amikor látta, hogy nem mozdul, legyintett, és szólt, hogy na, mindegy, szívja! Elaludtam. De hiába teltek a napok, csak egyre jobban fájt a kezem, úgyhogy hazajöttem, itt egyből elmentem kórházba, ahol nem sokkal később már műtöttek. Kint ugyanis nem vették észre, hogy a csuklóm alatt szilánkosra törött a csont. Most már jobban vagyok.
– És a lelked? Mert gondolom, az is sérült rendesen.
– Imádok repülni, és a balesett miatt nem tudtam… A legrosszabb az volt, hogy én tehetetlenül álldogáltam, a többiek meg felszálltak, repültek. Azzal nyugtattam magam, hogy ha most nem is sikerült, jövőre újra megpróbálom.
A négy magyar siklóernyős világcsúcskísérlete ugyan befejeződött, de történetnek ezzel még nincs vége. Egy apróság ugyanis még hátra van. Az, hogy a Nemzetközi Repülős Szövetség hitelesítse a csúcsot. Erre még néhány hetet várni kell. Ennek ellenére a szövetség honlapján a siklóernyős céltáv rekord már 282 kilométer, amely mellett két magyar, Simonics Péter és Forgó Szilárd neve áll.
