Meghalt Dogtown elfeledett ura

Ötvennégy éves korában meghalt a gördeszkás sport megalakulásában legaktívabban szerepet vállaló csapat, a Zephyr Skateboards egykori tagja, Chris Cahill. A Dogtown-i underground legendát vélhetően rákos megbetegedése vitte el.

 

Alig egy hét telt el a Thrasher-alapító, Eric Swanson öngyilkossága óta, máris újabb tragédia érte a gördeszkás közösséget.

Chris Cahill született tehetségnek számított, még akkor is, ha nem kapott akkora rivaldafényt és nem ért el akkora sikereket, mint a Zephyr csapat többi tagja.

Az elsők között váltott hullámszörfözésről aszfaltszörfözésre, de a hullámlovaglásról sosem tudott igazán lemondani.

Karrierje során a versenyzés egyáltalán nem érdekelte, és folyamatosan küzdött a kommersz gördeszkázás ellen. Festőművészként alkotott, grafikái pedig helyet kaptak számos régi szörf- és gördeszkán. Egyszer a Surfer Magazine-ban is megjelent egy hosszú cikkel, ami életének egyik legbüszkébb pillanata volt, még annak ellenére is, hogy a nevét lehagyták úgy, mint ahogyan kihagyták a híres Dogtown urai hollywood-i mozifilmből is. Utolsó éveiben visszatért oda, ahonnan indult, és egy szörfös boltban dolgozott: deszkákat javított, és saját kezűleg dizájnolt pólóit, valamint festményeit árulta. 

Comments

comments