Meghalt a Kékszalag legendás csúcstartója

Életének 97. évében elhunyt a magyar vitorlázás egyik kiemelkedő, legendás alakja, a Kékszalag rekordere, Dr. Lettner Ferenc.

 


Dr. Lettner Ferenc gépészmérnök
, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár egyike a régi vitorlázó dinasztiák neves személyiségeinek.
A vitorlázás élményével először középiskolás korában, egy balatoni nyaraláson találkozott, ahol egy balatoni dingi segítségével sajátította el annak alapjait, amelyet később a hazai vizeken akkoriban megjelent "Kalóz" típusnevű hajón eltöltött évek követtek.
 
Versenyzőként később nagy segítségére volt a repülőgépek tervezése során szerzett tapasztalata. Az 1950-es években kezdetben saját csillaghajójával, később a Carioca nevű dragonjával vitorlázott. Versenyzői pályafutásának csúcspontja, amikor egyike lehetett azoknak a szerencséseknek, akik a Nemere II. 1955-ben elért, a mai napig megdöntetlen Kékszalag rekorderedményét elérő hajó legénységét alkották.
 
 
1953-1955 között, annak balatonfüredi és siófoki szakosztályokra történt szétválásáig, a Vasas Sportklub Vitorlás Szakosztálya elnökeként tevékenykedett.
A háborút követően 1956-ban ő lett a magyar vitorlázás első, titkos szavazással megválasztott elnöke, mely tisztséget 1957-ig töltötte be. 1957-ben a helyi sportvezetők mellett, Hamvas Imrével együtt tevékenyen részt vett a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség megalakulásában.
Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége alatt komoly segítséget nyújtott a korszerű versenyhajók építéséhez nélkülözhetetlen, az akkori időkben nehezen elérhető anyagok megszerzésében.
 
Az évtizedek során később mindvégig komoly érdeklődést tanúsított a vitorlázás iránt. 2007-ben a MVSZ örökös tiszteletbeli tagjává választották.
Még ebben az évben teljesült régi elképzelése: 52 évvel a rekord után, mintegy fél éves előkészület után, a fia, Lettner Adorján által kormányzott Dehler 34-es, a Settebello fedélzetén – a Balatonfüredi Yacht Club színeiben – újra végigvitorlázta a Kékszalagot.

Csernussi Gábor, Balatonfüredi Yacht Club

 

Comments

comments