A Deja Vu projekt sikere valósággá vált – ahogyan azt a fiúk előre érezték. A francia-kanadai havas-nyolcas túl van a mozipremieren.
Deja Vu projekt – egy mozis kísérlet-sorozat, amibe néhány srác megpróbálja belesűríteni az álmait.
Egy csapat fiú, akik közösen osztozva egy álmon nőttek fel…, és nekiálltak megvalósítani havon, deszkán azt, ami érzésük szerint már megtörtént.
Ráadásul sikerrel.
A montreal-i premieren:
A következő jelenetekben van minden: kín, vér, verejték és könnyek. Szóval minden, amiből a filmbe nem sok került bele.
Nic Sauve, Will Lavigne és Phil Jacques a quebec-i premierről ugrottak át New Yorkba, hogy a Network A-vel megosszanak néhány kulisszatitkot, egy kis válogatást gyakorlás hosszú óráiból…
Következzék az első hat rész “második” kazettája:
A teljes sorozatuk itt elérhető:
Nyolc fiú, hét évvel ezelőtt Quebec City-ben elkezdte forgatni azt az alacsony költségvetésű, mára klasszikusnak számító filmet, ami igazán megindította őket a lejtőn (felfelé…).
(Pont, mint Phil Jacquest az oktatója, aki élete első snowboard leckéjén a következő instrukcót adta a rábízott kis csapatnak felérve a hegy tetejére: Oké, akkor most menjetek le! Mint később Phill bevallotta, utálta az első snowboardon töltött óra mind a hatvan percét.)
A most 26 éves Frank April élénken emlékszik az első whistler-i télre, ahol a Bandwagon-t forgatták, ahová többek közt azért szegődött el hotel-mindenesnek, mert meg kellett volna tanulnia angolul: Egy reggel azzal kellett felhívnom a munkahelyem, hogy sajnos nem tudok bemenni dolgozni, mert Whistler-t végre bebortja a friss hó… Szóval valami olyan őrültséget sikerült közölnöm velük, hogy “- Tegnap kórházba kerültem, ma meg versenyem van” – mindezt a legerősebb francia akcentussal…
A többiek a még a szobában, az ágyban fekve egyszerre röhögtek fel.
Volt öt autónk, amivel keresztülszeltük a kontonenst Quebec-től Whistler-ig, hogy két hétig ott filmezzünk – mesélte Nic Sauve. Nem volt pénzünk, mobilunk, szponzoraink. Soha olyasmit nem csináltam azóta: de csodásnak tartom, hogy ilyemsi egyáltalán megtörténhetett, figyelembevéve a nehézségeket… Sok minden megváltozott azóta. Azinban sokminden maradt a régiben: a szenvedély, és az a valami, amely csapattá kovácsolt minket, olyanokká, akik valóban figyelnek a másikra. Úgy érzem, akárhányszor együtt forgatunk, erősebbé válunk.
Másfél évvel ezelőtt a csapat újabb filmmel jött ki, amit széles körben mint a Bandwagon 2-t üdvözölték. Az elmúlt évek egyik legjobb filmje, ami alaposan átírta a snowboard-tankönyveket a pontosan végrehajtott trükkök tárházával.
Ugyanis a tökéletességre és a pontosságra törekszenek – már-már betegesen, de őrülten jól.
A mostani filmtől is sokat vártak – ők maguk és a közönség is. Két évig készült, de ahhoz képest az alig több mint fél órányi anyag nem sok. Ám rengeteg munka van mögötte, s minden újdonság. A felvezető netes sorozatokba csak a kisebb trükkök kerültek bele, igyekeztek felvázolni az elképzeléseiket, megfesteni az álmaikat, a mozinak viszont újnak, kirobbanónak és mindenek előtt: tökéletesnek kellett lennie. Fontos volt az is, hogy ne legyen hosszú – ahogyan Will Lavingne fogalmazott, “hogy a közönség ne veszítse el a fókuszt.”
