Orson Welles nem érhette meg, hogy ember lépjen a Marsra, mára azonban egyre közelebbinek tűnik az esemény dátuma. Egyesek már gőzerővel készülnek, saját szimulációs gyakorlattal.
 Orson Welles megmondta, hogy  |
Orson Welles, amerikai író 1938-ban halálra rémítette az egyébként is éppen felfokozott idegállapotban lévő, Halloweenre készülő amerikaiakat. Azanap este az egyik országos rádióban felolvasták az író Világok harca c. rádiójátékát. A darab tartalma szerint egy idegen civilizáció inváziós serege elkezdte megszállni Amerikát. A játék olyannyira hiteles volt, hogy amcsik milliói estek pánikba, és készültek a világ végére. Orson Welles lehet, hogy sejtett valamit. Szerencsére ma sem arról van szó, hogy két fejű, hat lábú, nyolcszemű szörnyek jönnek, mi meg itt állunk Repley hadnagy nélkül. Sőt, mi (homo sapiens) leszünk azok, akik meghódítják a Naprendszer (nem túl) távoli szegleteit. Elsőként, mindjárt a Hold után, a Marsot. A vörös bolygóhoz számos babona kötődik (marslakó!), feltehetően alaptalanul, de azért jobb az óvatosság. Éppen ezért alaposan fel kell készülni a majdani Marsra szállásra. Pontosan ezt teszi az ausztrál Rob Porcaro, aki május 22-én bő két hétre kiköltözött az ausztrál sivatag kietlen pusztaságába.
 ez lesz a vége (Mars) |
Az ötödik kontinens túlnyomó része (ca. 2/3-a) sivatag, félsivatag. Egy része pedig, szinte pontosan olyan vörös, mint a Naptól számított negyedik bolygó. A körülmények szintén nem kifejezetten barátságosak, bár annyival mégis jobbak, hogy Ausztrália közepén (legyen bármilyen rossz is) van oxigéndús légkör, és az emberi faj által elviselhető hőmérséklet uralkodik. Márpedig az Ausztrál Mars Társaság (MSA) által támogatott expedíciónak éppen az a célja, hogy kiderítse, miként tudnak alkalmazkodni az egyének az extrém viszonyokhoz. “Szeretnénk megtudni, hogy reagál az emberi szervezet az extrém mértékben jelentkező stresszre, fáradtságra, ill. a magányra” – mondta a társaság egyik képviselője.
 Rob Porcaro – a szimuláns |
Saját biztonsága érdekében Porcarot egy a szívritmusát figyelő monitorral látják el, és persze a szükséges élelemmel, valamint felszerelésekkel, amit maga után húzhat egy guruló szánon. A tervek szerint 323 mérföldet (kb. 516 km) fog megtenni egy kiszáradt sós tó medrében, ill. egy homoksivatagban, ahol a lelkesen számoló munkatársak szerint, kb. 700 dűnén (újabb sci-fi) kell magát átverekednie. Könnyen kiszámolható, naponta ca. 20 mérföldet kell megtennie a magányos vándornak.
Porcaro esténként pszichológiai tesztekkel fogja magát szórakoztatni (aztán nem csalni!), melyek azt hivatottak vizsgálni, mennyire viselték meg őt a szokatlan körülmények (visszaengedjék-e a civilizációba). Az eredményeket azonnal továbbítja laptopja és műholdas telefonja segítségével, és három komoly intézetben (MSA, Ausztrál Nemzeti Egyetem, Kognitív Tudományok Központja, Melbourne) máris ráugranak az elemzők.
“Az eredmények sokat fognak segíteni nekünk, amikor eljön az ideje, hogy felkészítsük az első kiválasztottat, aki egyszer majd a Marsra léphet” – tódított tovább a hivatalnok.
Jaj nekünk, ha valamit elbaltázott…
