A világ egyik legnehezebb futóversenye, a marokkói sivatagban rendezett Marathon Des Sables egy hét pokolt kínál a résztvevő 800 futónak, köztük két magyarnak. Volt aki a napi célba érve nyersen ette a tésztát, a negyedik, halálszakaszon pedig volt, aki még éjszaka is futott.
A Marathon des Sables egyhetes futóversenyt idén rendezik meg 20. alkalommal. Az első szakasz utáni tudósításunkat itt olvashatjátok. Azóta a futók nagy része már túl van további hármon, köztük a halálszakaszon. (Persze nem mintha a többi egy-egy séta lenne a parkban.)
 Lahcen Ahansal, a verseny legjobbja Fotó: Cimbaly/P.Grip  |
Közel nyolcszáz futó vágott neki a sivatagnak, ahol délutánra általában 35C fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Az első napi „bemelegítő” szakasz után másnap 37 km-t kellett teljesíteniük, dombokon, sziklákon át. A nap „csúcspontja” egy 800 méteres hegy volt, 25%-os átlagos emelkedővel, amit a futók négykézláb másztak meg – persze hőségben. A versenyben vezető Lahcen Ahansalnak, a szakasz győztesének kommentárja szerint ez az a mászás, ami megtisztít a bűneidtől. Amikor felértek az emelkedő tetejére, akkor sem nyugodhattak meg, mert lefelé nem szabadott elesniük a köves, sziklás domboldalon.
 Lorenzo Cremonesi nyaral Fotó: Cimbaly/P.Grip |
És persze ekkor még messze volt a szakasz célja, mivel még több dűnén is keresztül kellett verekedniük magukat, amihez őrült elszántságra volt szükségük. Amikor Lahcen a célba ért, nem vesztegette az idejét főzésre, hanem egyszerűen nyersen elkezdte enni.
A verseny egyik résztvevője, az amerikai Terry Spencer, aki bevallása szerint évekig alkaholista és drogos volt. Aztán 1998-ban elkezdett futni, és beleszeretett a hosszútávfutásba. 2000-ben elvonókúrára ment, és azóta a marathonfutás az egyetlen szenvedélye. Persze van olyan induló is, akinek a sivatagi futóhét jelenti a kikapcsolódást. Ilyen például az olasz Lorenzo Cremonesi, aki a Corriere della Sera háborús tudósítója. Lorenzo már harmadik éve Baghdadban állomásozik, ami nem épp ideális a marathoni felkészüléshez. Így a Hotel Palestine lépcsőin futott fel-le, a Marathon des Sables-re készülvén, mivel az utcákon túl veszélyes lett volna. Az olasz újságíró szerint Marokkó dűnéi és a sátorban alvás jobban pihenteti, mintha egy trópusi szigeten feküdne a napon. Így neki ez a verseny az éves nyaralás.
 Éjszakai sivatagi futás lámpával Fotó: Cimbaly/P.Gripe |
Kinek a pap, kinek a papné, mivel pédául a harmadik napon, ami csak egy ún. átmeneti szakasz. „Csak” 41 km-t kell megtenniük, nagy hegyek sincsenek benne, csak végeláthatatlan dűnék. Mivel a 4. napon kerül sor az ún. halálszakaszra, így mindenki igyekezett spórolni az energiáival. A negyedik napon ugyanis 76 km-t kellett teljesíteniük, ráadásul ez bizonyult az addigi legmelegebb napnak: délben 42 C fok volt. Addigra már közel 150-en feladták a versenyt. A 76 km-es táv limitidejének 34 órát adtak meg, és a verseny első 50 helyén álló férfit és az öt legjobb nőt három órával a többiek startja után engedték útnak, hogy ne legyen olyan nagy a különbség. Azonban a legjobbak már 15 km-rel a rajt után utolérték a leglassabbakat, akik pár percig közelről szemlélhették, hogy a versenyben vezetők mennyivel gyorsabb iramot diktálnak.
A 76 km megtételéhez a versenyben vezető Lahcen Ahansalnak hat és fél órára volt szüksége, ami 11,5 km-es óránkénti átlagot jelent. Vagyis gyors futást, 42 fokban!!! A többségnek azonban szüksége volt az egyik ellenőrzőpontban átadott zseblámpákra is, mivel éjszakába nyúlóan úton voltak. Ez a szakasz volt a szervezők számára is a legnehezebb, mivel vigyázniuk kellett, hogy a hideg éjszakában a sivatagban bandukoló futók közül senki sem vesszen el.
 A magyarok teljesítménye |
