Magyarok az Északi-sarkon – csak itthon világszenzáció

Két magyar hétfőn (ápr. 19) egy nemzetközi expedícióval eljutott a Föld legészakibb pontjára, gyalogolva a magyarok közül elsőként. A magyar média fölkapta a sztorit, és kicsit túl is lihegték. A teljesítményük nem lebecsülendő, de korántsem világraszóló. Ahhoz ma már jóval több kell!

A magyar sarkhódítókról Ács Zoltán eddig hegymászóként volt ismert. Részt vett a 2002-es Everest-expedíción, de a csúcs előtt az utolsó száz méteren súlyos légzési nehézségei támadtak és 8650 méterről visszafordult Elmondása szerint nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy étel és ital hiányában a csúcsra való felérkezés után vissza is tudjon érni. Kovalcsikné Bátori Krisztina pedig a Való Világ 3 műsorvezetőjének, Lilunak az édesanyja.

A Népszabadság értesülései szerint Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán egy 19 tagú amerikai és horvát expedícióval, orosz vezetők kíséretében indult el. A Spitzbergáktól helikopter szállította őket a 87. szélességi fokig, ahonnan a maguk után húzott szánkókkal jutottak el a sarkra.



A Blikk cikke szerint „Ezzel a kiváló sportteljesítménnyel a két magyar hegymászó történelmet írt. Az emlékezetes 2002-es Mount Everest Expedíció után a világ ismét szuperlativuszokban beszél a magyarok eredményéről.” Jelentjük, a világ nem beszél a magyarok teljesítményéről, merthogy ez csak nekünk hír. Amolyan Magyarországon világhírű hungaricum.



Ugyanis, ahhoz, hogy egy Északi-sarkra induló expedíció hírértékű legyen, ma már sokkal több kell. Az, hogy valaki „szimplán” eljut az Északi-sarkra, 1909-ben volt világszenzáció, amikor Robert Peary a világon elsőként „a világ egyik sarkára” állt. (Peary útjáról részletesebben a cikk végén található keretes írásunkban olvashatsz.)

Ahhoz, hogy hírértéke legyen, az utat – lehetőleg minél nagyobb távon – egyedül kell megtenni, lehetőleg segítség nélkül, és minél gyorsabban. Már a gyorsasági rekordokat tartják nyilván, nem az eljutást. Ráadásul Ács Zoltánék fizető vendégként vettek részt egy szervezett, biztosított túrán. A tarifa, szervezőtől függően, 8000-től 20000 dollárig terjed. (Ahogy a környező országok vadvizeire is biztosított, szervezett utakon mennek a magyarok, vagy ahogy ma már az Everestre is fel lehet jutni pár millió forint leszurkolása után, vezetők hathatós segítségével, sőt az Északi-sarkon már marathont is rendeznek.) Persze ez korántsem jelenti azt, hogy ezek közül az utak közül bármelyik veszélytelen lenne, sőt!



Ács Zoltánékat is dicséret illeti azért, hogy mintegy 180 km-t legyalogoltak a jégen, és persze azért, mert nem verték nagydobra a készülődést, így ők csaptak le a „magyarul, gyalogosan elsőként” címre. (Az Északi-sarkra az Északi-tenger befagyott jegén keresztül vezet az út. Az Antarktisszal ellentétben az Arktisz nem egy kontinens, a jégen kell gyalogolniuk az expedícióknak.) A gyaloglást ráadásul az időjárás sem nagyon nehezítette, ugyanis áprilisban nem kell a szibériaihoz hasonló -40 fokokkal megküzdeni. Az amerikai Wave Widmarnak, aki egyedül, segítség nélkül halad jelenleg az Északi-sark felé, egy igen komoly honlapja készül az útjáról. Eszerint április 19-én -12 fok volt a 86. szélességi foknál.

Tömeg az Északi-sarkon

Vagyis a hírt kicsit átfogalmazva: Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina egy nemzetközi csoporttal, egy fizetett út keretében a magyarok közül gyalogosan elsőként eljutott az Északi-sarkra. A Spitzbergákról, az ilyen csoportok által előszeretettel használt módon, orosz géppel elrepítették őket (feltehetőleg) a Borneo orosz bázisra, ahonnan együtt, GPS segítségével gyalogosan, felszerelésüket szánon maguk után húzva hétfő este eljutottak az É90 fokhoz, ahol kitűzték a magyar zászlót, amely most már ott lobog az Északi-sarki zászlórengetegben.

Az első ember az Északi-sarkon A sarkvidékre csak a XX. században jutott el az első ember, méghozzá az amerikai Robert Peary 1909. április 6-án. Bár egy Albert Cook nevű másik amerikai váltig állította, hogy ő közel egy évvel megelőzte Pearyt, egy korábbi a Mt. McKinley meghódításával kapcsolatos hazugsága kétségessé tette szavahihetőségét. Így a hivatalos álláspont szerint Pearyé az Északi-sark felfedezésének érdeme. Peary öt kísérőjével, és eszkimó kutyái segítségével érte el a sarkot. Az expedíció kezdetben 23 tagból, 133 kutyából és 19, felszereléssel megpakolt szánból állt. A csapat 1909. március 1-jén indult útnak a kanadai Ellesmere-szigetről, miután Peary rájött, hogy onnan lényegesen könnyebben lehet eljutni a pólusra, mint Grönlandról, ahogy azt korábban gondolták. A sarkot elérve már csak hatan voltak (a többiek hátrébb bevárták őket): Peary, testi-lelki jóbarátja, Matthew Henson, aki hajóinasként már járt a sarkkörön túl, és beszámolói óriási hatással voltak Pearyre, gyakorlatilag ő adta meg az utolsó lökést a híres felfedezőnek, hogy kilépjen az amerikai tengerészettől, és az Északi-sarknak szentelje magát. ill. négy eszkimó volt még velük. Alighogy visszatért, jelentkezett ez a bizonyos Albert (máshol Frederick) Cook nevű férfi, azt állítva, ő jó egy évvel Peary előtt ért az Északi-sarkra. “Bizonyítékairól”, köztük fényképekről, azonban kiderült, hogy nem valódiak, a Cookot kísérő eszkimók, és csapatának tagjai is elmondták, hogy a fotók jóval a sarkpont előtt készültek, és soha nem jutottak el a földrajzi Északi-sarkra. 1911-ben az amerikai kongresszus határozatban mondta ki, hogy Robert Edwin Peary az első ember, aki elérte az Északi-sarkot. (Cook egy olajbotrány után 1923-30 között hét évet ült börtönben.) (Peary és Henson egymás mellett nyugszanak az Arlington katonai temetőben.)

Comments

comments