Magyar zászló a Déli-sarkon!!

A kétfős magyar expedíció január 16-án magyar idő szerint 0 óra 32 perckor Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán egy ötfős nemzetközi csapatban elérte a Déli-sarkot. A csapat egyik tagjának a cél előtt nem sokkal gondja támadt, az idő sem volt túl jó. Részletek itt.


Ács Zoliék Déli-sarkra induló hat fős csapata
A két magyar középen
Forrás: Explorers Program

Január 16-án magyar idő szerint 0 óra 32 perckor Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina egy ötfős nemzetközi csapatban, a magyarok közül elsőként elérte a Déli-sarkot. Egy héttel korábban indultak el a 89. foktól, síléceken, felszerelésüket egy szánon húzva maguk mögött.



Nem sokkal a cél előtt az expedíció váratlan veszélybe került. Az expedíció hatodik tagja, egy amerikai résztvevő rosszul lett és nem tudta folytatni az útját. A csapat vezetője azonnal hívta a mentőhelikoptert, amelynek az ígéretek szerint tíz percen belül kellett volna a helyszínre érkeznie. A mentés késett, ezért a csapattagok sátrat építettek az életveszélybe került társuk számára és három órán keresztül vártak arra, hogy a mentők ellássák bajba jutott társukat.

Az eredeti tervektől eltérően tehát jelentős késéssel jutott el a csapat a Föld legdélebbi pontjára, ahol alig több mint fél órát töltöttek. A zászló kitűzése után a magyarok filmezéssel és fényképezéssel foglalták el magukat, valamint koccintottak a sikerre.



Azonban várta őket már az a sítalpas repülőgép, amellyel visszaindultak. Azért kellett sietniük az utat szervező cég antarktiszi bázisára, Patriot Hills-re, mert még vasárnap indult volna vissza Chilébe az az IL 18-as repülőgép, amely az Antarktiszon tartózkodó hegymászókat és egyéb expedíció tagokat szállította volna vissza a rossz idő beköszönte előtt. A bázison azonban újabb kellemetlenség várta őket, ugyanis akkora vihar volt, hogy az Ijusin felszállását bizonytalan időre el kellett halasztani, így vasárnap egészen biztosan nem jutnak el a szárazföldre, Chile legdélibb kikötőjébe, Punta Arenas-ba.

Comments

comments