Magyar esélyes a kanadai ultrafutó versenyen

2003-ban egy magyar ultrafutó, Kovács László nyerte a híres kanadai kutyaszánhajtó verseny nyomvonalán haladó futóversenyt. Idén Laci újra rajthoz áll, ezúttal sífutva teszi meg a közel 500 km-es távot a hóban, az akár -40 fokban, egy hétig alig aludva.


Kutyák a Yukon Questről
Fotó: Carsten Thies

Február-március Észak-Amerika északi részein a kutyaszánhajtó versenyek szezonja. Valentin-nap indult a Yukon Quest Kanadában, március 6-án pedig Alaszkában startoltatják el az Iditarodot. A kanadai verseny idén az alaszkai Fairbanks-ból indult, miután sikerült engedélyt szerezniük, hogy a kutyák ennivalóját átvihessék a határon. (A kergemarhakór és más állatról emberre terjedő betegségek veszélye miatt az élelmiszerek importja igen körülményes Kanadába, még a versenykutyáknak szánt élelmiszerek esetében is.) Végül sikerült minden engedélyt beszerezni, így megkezdődhetett az ezer mérföldes (1600 km) Yukon Quest.



A kutyaszánhajtó verseny nyomvonalában pedig elrajtolt a Yukon Arctic Ultra nevű ultrafutó verseny. Elsőre talán őrültségnek hangzik, hogy ott rendezzenek futóversenyt, ahol szánon futtatnak kutyákat, a –30 fokban, de mint több más esztelennek tűnő versenyre, erre is volt jelentkező bőven.


Jéggé fagynak futás közben

A Yukon Arctic Ultra-t tavaly rendezték meg először, és az extrem.hu oldalait gyakran látogatók talán még emlékeznek arra, hogy a versenyt egy magyar futó, Kovács László nyerte. 2003-ban összesen 27-en neveztek, köztük hat hölgy. Két távon, 100 mérföldön (160 km) és 300 mérföldön (480 km) kelett átvergődniük a napi több mint 16 órás sötétben, sokszor –30 foknál hidegebb időben futva vagy mountain bike-kal.



Kovács Lacit a verseny után sikerült elérnünk, akkor megtudtuk, hogy egy ilyen viadalon nem azzal lehet nyerni, ha valaki a világ legjobb futója: ezt fejben kell bírni. Az embertelen hideget, a sötétséget, és a közel egyhetes alváshiányt.


Montival a havon 500 km-en? Ketten is megpróbálják.
Forrás: arcticultra.de

Tavalyi sikere után Laci idén is rajthoz állt, a kanadai megmérettetésre költve a spórolt pénzét. Idén már sokkal nehezebb dolga lesz, ugyanis az indulók száma megtriplázódott. A marathoni távon 6-an indultak útnak, 100 mérföldön 19-en, egyikük sífutva, 300 km-en pedig 22-en, ketten közülük síléceken, ketten pedig mountain bike-on. A 100 km-t választók között van egy magyar származású hölgy is, a 38 éves Fülöp Tünde, aki a kanadai Whitehorse-ban él. Kovács Laci idén síléceken vágott neki a távnak, ami azért is bátor lépés volt tőle, mivel Magyarország sífutásból legalább olyan szinten áll a világranglistán, mint labdarúgásból. Persze Laci részt vett már 24 órás görkorcsolya versenyen is, univerzális tehetség. Ezt most is bizonyíthatja, egy hét múlva pedig már tudni fogjuk, sikerült-e idén is a leggyorsabbnak lennie.



Sajnos az már biztos, hogy akármennyire is gyors lesz Laci, meggazdagodni nem fog belőle, ugyanis pénzdíjat nem kapnak a résztvevők, csak egy oklevelet. Eddig igen jól áll, legutóbbi információink szerint az első marathoni szakasz után csak az egyik montis volt nála gyorsabb.

Comments

comments