Magyar érmek a Spartan Race záró rendezvényén

Eplényben második alkalommal rendezték meg a Spartan Race-t, ami egyben az idei sorozat záró eseménye volt. a “super” elnevezésű középtávon rengeteg akadály várta az indulókat, akik között rengeteg külföldi indult. A férfiaknál Tóth Ádám szerezte meg a bronzérmet, a csapatversenyben pedig a Running Warriors X2S TEAM csapata állhatott a dobogó második fokára.

pana

A szervezők 14 km hosszú pályával, ezer méteres szintemelkedéssel, és 27 akadállyal “kedveskedtek” a Spartan Race jelentkezőinek. Közel 2600-an vettek részt, és ebből csak 133-an nem tudtak célba érni, ez átlagon felüli eredménynek számít.

Az esemény magyar résztvevői is remek formát nyújtottak: Tóth Ádám az abszolút harmadik helyet hozta el a férfiak között, Gyurcsó Andrea a nők között negyedik lett, ráadásul csapatban a magyar delegáció, a Running Warriors X2S TEAM ezüstérmet szerzett.

A futást kötélmászással, sárban kúszással, nehéz súlyok cipelésével fűszerezték meg a szervezők, de jeges vízben is kellett úszniuk a versenyzőknek.

“Végre egy igazán technikás pálya. Azt hiszem, felülmúlta a Tátra beast-et is! Nagyon élveztem!” – mondta Gyurcsó Andrea.

Forrás: www.terepsport.hu

Fotó: X2S TEAM

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.