A snowboard főszezonban a januári, ausztriai világbajnokság legjobb magyar deszkása, Lovász Laura két verseny között szakított időt arra, hogy az eredményeiről, az álmairól, no meg az ehhez elengedhetetlen nem kevés pénzről beszélgessünk.
 Laura a deszkával nőtt fel  |
– Magyar snowboardosokról hallván sokaknak talán az a kérdés jut először eszükbe, hogy miért pont a snowboardot valasztottad? Itthon legtöbbször hó sincs, nemhogy boardozásra alkalmas pálya…
– Első alkalommal ahogy megláttam a havat, rögtön beleszerettem.
Egész tavasztól csak a havazást vártam. Apunak köszönhetően már pelussal a fenekemen elkezdtem síléccel csúszkálni, majd négy évesen bekerültem az OSC-be és 4-5 évig minden hétvégén följártunk a Normafára edzésre. De amikor kilenc évesen először deszkára álltam, bár esés-keléssel teltek az első napok, mégis rögtön megszerettem.
Pár év múlva megismerkedtem a Hó-Shown az akkori magyar bajnok Zarándy Katival és elkezdtem velük versenyekre járni. A versenyzés eleinte nem is érdekelt, de a snowboardozás annál inkább, és így
lehetőségem nyílt sokat csúszni. Próbáltam egyre több időt havon tölteni, az utóbbi két évben pedig már sokkal több időt töltöttem Ausztriában mint itthon.
– Hogyan lehetne tobb nőt rávenni, hogy versenyszerűen snowboardozzanak?
Ez elég nehéz, mert a snowboard versenyzéshez sok mindenről le kell mondani, ha valaki komolyan akarja csinálni. A muraui snowboard magyar bajnokság minden évben márc. 15-e körül kerül megrendezésre, itt van amatőr kategória is, ezért szép versenyzői létszám szokott összejönni. Ezt a rendezvényt mindenkinek ajánlanám, így megismerkedhet a versenyzéssel és együtt bulizhat a többi magyar deszkással.
– Ha valaki komolyan csinálja, mennyire lehet ebből magyarként megélni? Tudtok elég szponzort találni, vagy ha nincs elég saját pénzed, akkor ne is próbálkozz?
– Magyarként megélni ebből nem hiszem, hogy meglehet, legalábbis itthon biztos hogy nem. Mivel nálunk nem olyan ismert ez a sport, és versenyeket is nehéz hazai terepen rendezni, ezért támogatást se egyszerű találni. Mindenesetre szeretném megköszönni a segítséget az F2-nek (snowboard), US40-nak (ruházat), Smith-nek (szemüveg) és a Toko-nak (vax), akiknek köszönhetően minden felszerelésből el vagyok látva a legjobbal. És persze köszönet a családomnak, akik még mindig a fő szponzoraim.
– Te 31. lettél párhuzamos műlesiklásban az ausztriai vb-n, ami a magyar csapat legjobb eredménye volt. Szerinted, mi kellene szerinted ahhoz, hogy a magyar indulók ne csak a “futottak még” kategóriában szerepeljetek?
 Laura útja arra tart, ahol hó van |
– Legfőképpen több pénzre lenne szüksége a szövetségnek, hogy a versenyzők minél több időt tudjanak havon tölteni, és színvonalas versenyeket tudjunk szervezni. Egy jó edző is nagyon sokat számít, az osztrák edzők pedig elég megfizethetetlenek számunkra. A nagy világkupás versenyzőknek legnagyobb előnyük, hogy a hegyekben nőttek fel. Így csak úgy lehet felvenni velük a versenyt, ha mi is odaköltözünk.
– Úgy tudom, nemrég eltörted a karod. Ilyenkor nem érzed úgy, hogy francba az egész snowboard versenyzéssel?
Vannak hullámvölgyek, de mondok egy példát: a vb után átmentünk Piancavallora az Universiadéra, ahol január 18-án rendezték meg az óriásműlesiklást. Az első menetben sikerült mindent kihoznom magamból, el se akartam hinni, hogy a 3. legjobb időm lett és olyan nagy neveket vertem le, akik világkupa döntőket szoktak menni. A 2. futamban nagyot hibáztam, így lecsúsztam a 9.helyre, de ez az 1. menet – így a kartörésem után – megint meghozta a lelkesedésemet, és már alig várom a következő versemyt. A vizsgáim után rögtön megyek is vissza Ausztriába.
– Látom, télen hajt a szenvedélyed. De mit csinálsz nyáron?
Idén nyáron nagyon rákaptam a windsurfre, az előtte levő két évben pedig a havat kergettem. Először Ausztráliába mentem edzeni és versenyezni, majd Dél-Amerikában töltöttem két és fél hónapot.
Idén nyáron még nem tudom mit csinálok, szeretnék sok időt havon tölteni, máshogy nem lehet utolérni a világkupás mezőnyt.
