Lovaglás az egészségért

A www.lovasok.hu szervezésében – 2011 április végétől június közepéig – a Nyitott Lovardák elnevezésű programsorozatban több mint 100 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget.

 

A 2011-ben hetedik alkalommal megrendezett Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára.
A létesítményekben nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.
A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovakat és a lovaglás szépségeit.

A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai április közepétől megtalálhatóak a www.lovasok.hu oldalon. 
A nyílt napokon való részvétel, a lovaglás és az egyéb lovasszolgáltatások ingyenesek, de az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra bíztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászoruló gyermekek terápiás lovagoltatásához.
A lovaknak pedig – ha tehetik – vigyenek köszönetképpen egy-egy répát vagy almát.

Aki lóra ül, saját egészségéért teszi a legtöbbet, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, kondíciót, erőnlétet, egyensúlyérzéket.
A lóval való munka önbizalmat ad, oldja a stresszt, fejleszti az empatikus képességeket és a felelősségérzetet.

Comments

comments