Leogangban koronázzák meg a világ legjobb DH-bringásait

Az UCI világkupa hétvégi fordulójában dől el: Smith vagy Atherton lesz a világ legjobbja? A két versenyzőt csupán néhány pont választja el egymástól, így minden a leogangi szereplésükön múlik.

Míg Rahel Atherton győzelmi sorozatával bebizonyította, hogy ő a legjobb női DH-es, Gee Athertonnak még küzdenie kell a címért.

Az utolsó előtti fordulóban (szeptember 14-15.) Rachel az idei szezon negyedik győzelmét könyvelhette el magának, a női összetettben magabiztosan vezeti a ranglistát.

Nem mintha könnyű dolga lett volna. A napsütéses, száraz időt hirtelen váltotta fel a nedves, esős hideg, az addig porzó pályát mocsaras sártengerré változtatva. Ráadásul a csúszós utat sokszor csak sejteni lehetett a szitáló esőn és ködön keresztül.

Az elsőnek induló tavalyi világbajnok, Morgane Charre négy és fél perces körével az utolsó négy indulóig tartotta a vezető helyet, mígnem Manon Carpenter nyolctized másodperccel kiütötte.
Őt már Myriam Nicole és a négyszeres győztes, Emmeline Ragot sem fogta meg.
Azonban hátra volt még Rachel Atherton, aki ismét megmutatta: miért is ő a világ legjobbja, mi emeli a többi versenyző fölé (most épp több mint hét és fél másodperc…).

“Annyira ideges voltam a verseny előtt,” ismerte el Atherton. “Volt két futam reggel az esőben, és a pályák halálosan homályosak voltak. Fogalmad sem lehetett milyen gyorsan érsz el egy-egy pontig. Nem tudom, látta-e bárki, de volt néhány pillanat odafenn, néhány igen keméyn pillanat, amikor azt hittem, megindulok lefelé. Nem tudom, mennyire voltam gyors, csak igyekeztem tartani“.

A férfiak verseny ennél is nehezebb körülmények között zajlott: tombolt a szél, zuhogott az eső. A 15-ként induló Andrew Neethling idejét emelték ki, s az 56. rider-ig övé maradt a leggyorsabb kör, míg csapattársa, Danny Hart 1,1 másodperccel megelőzte. Négy versenyzővel később azonban ismét változott a helyzet, maga, Hafjell címvédője, Steve Smith tört az élre, 1,6 másodpercet verve rá Hart-ra.

A következő négyben a világbajnok Greg Minar is megpróbálta túlszárnyalni, de csak az ötödik helyre érkezett be. Az utolsó, Gee Atherton, a világbajnoki ranglista éllovasa komoly eséllye indult neki, sőt, az első mérési ponton még csak fél másodperces hátrányból folytatta a hajtóvadászatot…, míg nem jött egy csúszós fa. 12-ként érkezett be.

“Egész héten napon, mindent beborító porban gyakoroltunk, a mai időjárás elég szerencsétlenül alakult” – kezdett mesélni Smith.
“Az edzés valóban jó volt, azonban ha egész nap esik, csak egyre és egyre roszab lesz.. Volt néhány olyan sarok, ahol az edzéseke nem fékeztem és most eléggé besz…tam, olyan mély sár borította. Körbecsúsztam kicsit, aztán határozottan megtoltam. Borzasztóan örülök, hogy sikerült.”

Ezzel a versennyel pedig Steve Smith olyannyira lefaragta kettejük közötti pontkülönbséget, hogy egy jó szerepléssel az utolsó fordulón akár a másodikból lehet ő az első.

Fényképek: Red Bull, Gee Atherton és Steve Smith fotó: Caleb Smith 2010 pinbike.com

Comments

comments