Külföldi tragédiák és egy magyar szenzáció: az Everestre figyel az egész világ

Négy nap alatt négy ember halt meg a Mount Everesten, miután a hegyet megnyitották a kereskedelmi expedíciók számára a 2014-es tragédia után, ami 16 serpa életét követelte. A világ legmagasabb pontján harmincan lebetegedtek, de nem csak rossz híreink vannak: egy budapesti ügyvéd sikeresen meghódította a csúcsot!

140226011119-everest-security-2-exlarge-169

Egy ideje semmit sem lehetett hallani a Mount Everestről: a médiában olyan csend honolt, mint a kietlen hegyen. Ez azért volt, mert a turisták nem mászhattak, annyi halálos baleset történt a hegyen az elmúlt pár évben. Múlt hét csütörtökön egy 25 éves serpa szörnyethalt a hegyen, miközben felújításokat végzett az egyik legnépszerűbb mászóútvonalon.

Egy nappal később egy 36 éves holland (Eric Arnold) halt meg, miután sikeresen meghódította a csúcsot, és elkezdett leereszkedni. Az őt követő serpa szerint szívroham okozta a hegymászó halálát.

extremlife-everest

Szombaton folytatódtak a szörnyűségek: május 21-én Dr. Maria Strydom, a Seven Summit Treks csapatának egyik tagja rosszullétről panaszkodott a társainak. A 34 éves egyetemi professzor a négyes tábor (ez van a legközelebb a hegycsúcshoz) körül lett rosszul, hegyi betegség gyötörte.

Mentőexpedíciót indítottak érte, 1200 méterrel kellett volna őt lejjebb vinni, de nem jártak sikerrel. A hegymászó a 4-es táborban vesztette életét.

Vasárnap a hegyi betegség újabb áldozatot követelt. A 44 éves Subash Paul a második táborban lett rosszul. Még mielőtt mi, és ti is rosszul lennétek a rossz hírektől, felvidítjuk a hangulatot, mert egy magyar hegymászó mindeközben szenzációt hajtott végre.

oxigen

Emil a csúcson!!! Fotó: facebook

A 40 éves Neszmélyi Emil történelmet írt. Első magyarként, északról, a hegymászók által a legveszélyesebbnek ítélt útvonalon jutott a Mount Everest csúcsára, ezzel Erőss Zsolt, Jelinkó Attila és Ugyan Anita után ő a negyedik magyar, aki felért a világ legmagasabb pontjára – írta a blikk.hu.

Gratulálunk, ügyvéd úr!!!

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.