KÖZELI HALÁL: Életveszélyes magaslati egyensúlyozás

Majdnem 700 méterről zuhant a szakadékba az a kínai férfi, aki a kanyon feletti kötélen való álkelés Guinness-rekordját kívánta megdönteni. Véresre vágta kezét a kötél, de megúszta.

A halál elől menekült meg egy kínai férfi, aki “a kanyon feletti kötélen való egyensúlyozás” világrekordját szerette volna megdönteni. Saimaiti Aijiang egy 700 méter magas mély szakadék fölött kifeszített drótkötélpályán próbált átmenni védőháló és biztosítókötél nélkül, az egyik leghíresebb turistaparadicsomban Tianmengshan-ban.
Ez a kísérlete azonban majdnem a halálba vitte.





A hegymászó megmenti
a megcsúszott kínait

Megcsúszott, megkapaszkodott pánikba esett

Aijiang már jócskán túl volt a drótkötél-út első felén, amikor egy rossz mozdulatnál kibillent egyensúlyából, meginogott a teste, és az egyik lába lecsúszott a kötélről.

A rekorddöntésre készülő egyensúlyozónak ekkor volt annyi lélekjelenléte, hogy amikor esni kezdett, kezével gyorsan megragadta a kötelet, és belekapaszkodott.
Azonban annyira lemerevedett az ijedtségtől, az alatta lévő nagy mélység látványától, hogy mozdulni sem mert, csak szorította a kötelet.

A szerencséje az volt, hogy a helyszínen volt egy profi hegymászó, aki azonnal rögzítette magát, majd a kibiztosítás után a kötélen csüngő Saimaiti Aijiang segítségére mászott, és kimentette.
A három centis, éles drótkötél véresre vágta Saimaiti Aijiang kezét, annyira szorította. Kimentése után reszkető kézzel és lábbal zokogott édesanyja vállán, mert nagyon bántotta, hogy kísérlete nem sikerült – számolt be róla a helyi média.
Saimaiti Aijiang így tehát nem lett Guinness-rekorder.

Slackline sportoló vagy “csak” egy bevállalós?





Magaslaton és
víz felett is gyakorolnak

Azt nem lehet tudni, hogy Saimaiti Aijiang vajon a drótkötélen való egyensúlyozás, a slackline magas pályás változatának, a highline-nak a művelője, vagy csupán egy bevállalós kínai, aki azt gondolta: ő bizony Guinness-rekorder lesz.
Habár, erre a 700 méteres kanyon feletti átkeléssel, ha sikerül a kísérlete, akkor sem lett volna esélye, hiszen voltak, akik a 880 méteres magasságot is megjárták már a levegőben, kötélen egyensúlyozva.

Mint arról írtunk: a slackline tulajdonképpen kötéltáncot jelent (szabad fordításban: laza pálya), amelynek hívei már az 1970-es évek óta gyakorolják a magasban egyensúlyozást.
Chango Tucker pedig a legendás yosemite-i szikla, a Lost Arrow Spire és a völgy szegélye fölött feszített ki egy csaknem 20 méter hosszú kábelt, amely a megdöbbentő, 880 méteres mélység felett ívelt át. Többször is megkísérelték, hogy átjussanak a kábelen – mindhiába.

A magasban való átkelés a slackline új dimenzióját hívta életre, ahol a mélység, a szél, s a nagy távolság miatt jóval lazább heveder óriási fizikai és lelki próbatételt jelentett a kísérletezőknek.
Többévnyi küzdelem után Scott Balcom volt az első, aki át tudott kelni a Lost Arrow Spire-on, s ezzel megszületett a slackline új ága, a highline (nyers fordításban: magas pálya).
A Lost Arrow Spire a mai napig a legismertebb highline a világon, évről-évre számos mászó keresi fel, hogy megpróbáljon átkelni a félmérföldes mélység fölött.

Comments

comments