Közeleg az Ironman 70.3!

Szombaton, augusztus 22-én immáron másodszor rendezik meg Budapesten az Ironman 70.3-at, az egyik legkeményebb triatlon (úszásból, kerékpározásból és futásból álló verseny). A résztvevőknek csaknem két kilométert kell úszniuk, kilencven kilométert kell megtenniük kerékpárral, és mindezek végén még egy 21,1 kilométeres félmaratoni táv is vár rájuk.

Acquisizione a schermo intero 11122014 122805

A pályavezetés meghatározó eleme a Duna, a kerékpárútvonal a budai hegyek és a Várnegyed érintésével végigvezet egészen Óbudáig – írják a verseny hivatalos weboldalán.

A misztikus, 70.3-as szám a teljes távot jelöli mérföldben – a versenyzők nagy része ugyanis külföldről érkezik majd hozzánk, nekik ez a mértékegység szimpatikusabb lehet.

A versenysorozat idén újabb távval egészül ki; ebben az évben indul az 5i50 mezőnye, amely egyben a hivatalos olimpiai távú országos bajnokság is (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás).

A négynapos fesztiválra a szervezők 58 ezer nézővel számolnak, és több mint nyolcezer versenyzőt várnak, ami a duplája lehet a tavalyi létszámnak. A kánikula már elmúlt, de egy ilyen kemény versenyen – ami nem véletlenül kapta az Ironman, vagyis a Vasember elnevezést – elengedhetetlen a frissítés, amiről a PowerBar gondoskodik majd izotóniás italok, zselék és energia szeletek formájában.

Claus_Eckbo_NOR_Ironman_70.3_Budapest_-_2014.08.23_(21)

„Egy év alatt meghatározó sportfesztivált építettünk, ami nemcsak az országnak jelent komoly reklámot és bevételt, hanem egészségnevelési szempontból is óriási jelentősége van” – jelentette ki az esemény sajtótájékoztatóján a hatszoros Ironman-győztes Kropkó Péter, a versenyt szervező Kropkó Promotion szakmai ügyvezetője.

A verseny végén Budapest híres termálfürdőiben lehet lazítani, a szórakozni vágyókat pedig a belvárosi partynegyed várja.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.