Közel 1300 nevezővel jubilált a Mátra Maraton

Vasárnap 1282 nevezővel rendezte meg a Vuelta Sportiroda a Footstrong csapatával közösen a jubileumi, tizedik Mátra Maratont. A Top Maraton negyedik, utolsó, egyben a Magyar Kupasorozat záróállomásán a felnőtt férfiaknál magabiztos győzelmet aratott Buruczki Szilárd, a kategória női mezőnyében pedig Michelberger Szilvia bizonyult a legjobbnak. Abszolútban Buruczki és Cseh Veronika volt a legjobb.

A versenyzők 87, 56 és 29 kilométeren indulhattak; Eisenkrammer Károly főszervező és csapata összesen 28 kategóriát díjazott.
A kerekeseknek fel kellett tekerniük Magyarország két legmagasabb hegyére: a Kékesre és Galyatetőre.
 
„Idén 18 perccel gyorsabbat mentem, mint tavaly, a pálya gyors, poros és technikás volt. Holnap a svájci világbajnokságra utazunk, ahol szeretnék pontszerzőként, az első hatvanban végezni. Ezután még egy török verseny szerepel a programomban. Magyarországon szeptember 18-án, a veszprémi McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjon állok rajthoz, szintén az olimpiai számban. Idén az olimpiai pontszerző versenyeket részesítettem előnyben a Top Maratonokkal szemben; a Dunán azért begyűjtöttem a magyar bajnoki mezt, a Mátrában pedig abban tudtam nyerni” – mondta a több mint húszperces előnnyel célba érkező Buruczki Szilárd.
„Az elején már folyadékhiánnyal szenvedtem a nagy hőségben, kihajtottam magam, a lábam is begörcsölt. Izgalmas, technikás pályavezetés, érthető kijelölés és megfelelő számú frissítőállomás jellemezte a szervezést. A mai győzelmemhez az is hozzájárult, hogy vetélytársaim, Dósa Eszter és Módos Gabriella Törökországban versenyzett, innen drukkolok nekik!” – nyilatkozta Michelberger Szilvia.
 
Hosszú távon 8, középtávon 5, röviden pedig 2 frissítőállomást építettek ki a szervezők, amelyeken összesen 250 kg banán, 3000 liter víz, 200 kg dinnye, 150 kg nápolyi és 20 kg körte fogyott el.
A verseny lebonyolításában mintegy 150-en működtek közre.
A maraton központját a Gyöngyös-Sástón található Oxygén Adrenalin Park biztosította.
Az útvonal biztosítása során a szervezők kiemelten figyeltek a biztonságra, összesen 600 darab pálya-kijelölő táblát helyeztek ki.
A Vuelta Sportiroda társszervezője és a rendezvény főtámogatója, a Vinczeffy Zsolt fémjelezte Footstrong volt; Athén hegyikerékpáros olimpikonja ezúttal a versenyigazgatói tisztet látta el.

A szombati BikeFun gyermekversenyek alkalmával a 3 és 15 év közötti fiatalok lepték el a pályát; hat korosztály tizenkét kategóriájában, összesen 68-an álltak rajthoz.
 

Férfiak, hosszú táv (87 km):
1. Buruczki Szilárd (Kőbánya TC), 3:31:39
2. Pintér Tamás (Cube Csömör), 3:53:55
3. Szalay Péter (X2S-Kona Team), 3:54:57
 
Nők, középtáv (56 km):
1. Michelberger Szilvia (Fillari Team Budaörs), 2:53:01
2. Rozsnyai Mariann (Meditech SC), 2:56:06
3. Balázs Beáta (Bringabanda SC), 3:02:16
 Az abszolút kategóriában Cseh Veronika (KTM-Erste Leasing) szerezte meg a győzelmet, 2:44:46-os idővel.
 
További felnőtt győztesek: Szentes Norbert Tibor (Románia) középtáv, Béla Attila (LTV Merida Racing) és Kiss Marina (Tatanka Racing Team) rövidtáv.

Comments

comments