Kiteboard: 8 óra alatt 155 kilométer

Egy kiteboardos csoport rekordot állított fel március végén Ázsiában: a hét sportoló összesen 155 kilométert tett meg egyhuzamban Hai Dang Tran vezetésével, mindössze nyolc óra leforgása alatt.

kitevietnam

Az időjárási körülmények végig tökéletesek voltak. A szél több mint harminc csomóval süvített a hét rekorder háta mögött, akik szürkület előtte fejezték be csodaszép útjukat. A csapat vezetője aggódott, hogy küldetésüket nem fejezik be időben, de pár szurkoló hangos drukkolása hozzásegítette őket a sikerhez.

Kin Nguyen, az egykori Kite Tour Asia (KTA) versenyző is a csapat tagja volt. A 36 éves kiteboardos számos sérülést elszenvedett karrierje során, de azt nyilatkozta, hogy ez a mostani volt élete legnagyobb kihívása.

“Amikor reggel útnak indultunk, sokan azt hitték, megőrültünk. Anélkül, hogy biztosan tudtuk volna, hogy az utazás fizikailag kibírható, nekivágtunk a kalandnak” – mondta Nguyen.

Hai Dang Tran, a vietnámi Kiteboarding Iskola menedzsere máris új terveket szövöget: következő lépésként az egész vietnámi partot végig szeretné szelni négy hét alatt.

Ez nem kevesebb, mint kétezer kilométer hosszú útvonalat jelentene. A veterán 2016 nyarára tervezi a produkciót.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.