Kiálts, sikíts és mássz jobban!

A sport közbeni kiabálás növeli a teljesítményt. A teniszezők, golfozók ütés közbeni Yeahh! kiáltásával jobbat ütnek. A harcművészetekben szintén fontos a légzéstechnika. És úgy tűnik, még a mászáshoz is hasznos…
Lindsey Kunz az outdoorresearch.com-on arról számolt be, hogy számára is meglepő módon a kiáltozásos technikával eredményesebben mászott.
Olyan sziklákon is, amikre nem is gondolta, hogy sikerülne az ő képességeivel.

Lindsey és Ben Kunz Seatlle-ben élnek, ahol a vállalati életben zsonglőrködnek, egyébként pedig lelkes outdoor sportolók, lelkes kalandorok.
E kettő közötti egyensúlyozással már sok klassz helyre jutottak el, Lindsey kedvenc helyei közé tartoznak a thaiföldi mészkő karsztok, Peru, Argentína, Nepál, Ausztrália…

20 Pitches On Peru s Largest Big Wall: La Esfinge s Original Route
(A pár utazásairól itt lehet olvasgatni.)A Lindsey nem az hangoskodóan mászó típus, nem szereti ilyesmivel felhívni magára a figyelmet.
Saját bevallása szerint inkább kitartóan, hosszan ostromolja a nehezebb falakat.
Ennek ellenére tavaly előtört belőle. Érezte a késztetést, hogy törnének fel a torkából a morgó, hörgő hangok, sőt kiabálna is egy kicsit – engedett neki…, és óriási áttörést ér el a mászásban.
Alkalmazta a technikát, és olyan falakon jutott fel, amiken addig nem.
Így hát elhatározta, utánajár a dolognak.

A kiáltás és sikítás technikájának tudományos háttere van

Itt olvasható Junji Takano, egy japán egészségkutató tanulmányának, a How Grunting or Yelling Can Improve Your Performance című munkájának egy összefoglalója.

A japán tudós rámutat arra, hogy az egészséges életmóddal és sikerrel összefüggésbe hozható a kibocsátott ritmusos hang.

Igenis növeli a harci szellemet – nem véletlenül van csapat-kiáltás egy-egy mérkőzés előtt. Nem véletlen harsan fel lendítés közben a baseball, tenisz-, vagy golfjátékosok “yeaah”-ja.

“A kiáltás hegyeket képes megmozgatni”

A kiadott hörgő hanggal kiárad az energia, ritmusa segít, s akár egy meccset is meg lehet vele nyerni. Takano természetesen kutatásokat is végzett, például átlagosan 220 yardot ütő golfozókat kért meg, hogy próbáljanak kiáltással és anélkül ütni.
A különbség megdöbbentő: átlagosan 330 yardra javult a teljesítményük.

De ugyanígy van ez a harcművészeteknél: pontosabb, gyorsabb, erősebb mozdulatokat eredményez, segít irányítani a légzést, megfeszülnek a felszíni izmok. 2012-ben például a Mens Health több cikkben is foglalkozott a harcművészeteknél alkalmazott légzés-technikákkal (levegő éles, gyors kilégzése hagos, torokhangú kiáltással – ami 7 százalékkal növelte az erejüket).

A kiáltás, kiabálás, morgás, morranás, sikítás…

  • kioldja a feszültséget
  • szinkronizálja a légzést
  • növeli a fókuszt
  • növeli a test alapvető stabilitását
  • növeli az erőt.

A morgás, kiabálás a test kémiáját változtatja meg.
Az agy reakciója, hogy kiadja az utasítást: induljon az adrenalintermelés. Emelkedik a pulzusszám, fokozódik a véráramlás, beindulnak a pszichológiai reakciók…
Valamint a hangos (s)üvöltés aktiválja a hát és hasizmokat, amitől erőteljesebb lesz a dobás, ugrás, ütés, lengés…

A kiabálást természetesen nem csak itt, vagy a gyermeknevelésnél lehet alkalmazni. Enyhíti a stresszt, növeli a teljesítőképességet – minden helyzetben. Vicces, de a fickó szakácsa főzés közben is kiabál, felmordul. Azt mondja, ettől élvezetesebb, amit csinál.
Sőt a kutató szerint Japánban nem egy vállalatnál is alkalmazzák – sikerrel.

Az biztos, hogy a mászásban is bejött.

Nehéz falakon, ha nem figyelünk a légzésre, megfosztjuk izmainkat a kulcsfontosságú oxigéntől. A kemény izom-összehúzódások, húzódzkodások általában a rekeszizmok összehúzódásával járnak, ami növeli a nyomást a mellkasi üregben, a lyukat a tüdő tölti ki.
A kilégzés segít ennek a nyomásnak a kiegyenlítésében, kiengedi a szén-dioxidot, helyet adva a friss oxigénnek.

Tehát: ne zavartassuk magunkat. Sem az edzőteremben, sem a természet (épp nem túl lágy) ölén. Akár választhatunk megfelelő (ha lehet pozitív töltetű) szavakat, vagy csak úgy engedjük szabadjára a hangunk… Nem ez számít, hanem az időzítés.
Sokat lendít. Szó szerint.

Comments

comments