Két pilóta átszelte a Csendes-óceánt… De léggömbbel, ember!

Félhivatalos világrekordot állított fel két pilóta: átszelték a Csendes-óceánt egy héliummal hajtott léggömbbel. Százhatvan óra és harminchét perc leforgása alatt összesen 10,696 km-t tettek meg, és ezzel – félhivatalosan – két világrekordot is megdöntöttek.

88217_990x742-cb1422563274

Az új-mexikói Troy Bradley és az orosz Leonid Tiukhtyae töltötte – még nem hivatalosan – a legtöbb időt a levegőben egy léggömbbel, és ők is tették meg a legnagyobb távot a “Két Sas”-nak nevezett szállítóeszközön.

“Ezek a rekordok a hőlégballonozás Szent Gráljai” – mondta el Steven Shope, a misszió igazgatója. “Nem csak megdöntötték őket, egyenesen letarolták. Huszonhét százalékot vertek rá a távolsági rekordra, és tizenhét százalékkal több időt töltöttek a levegőben, mint eddig bárki. Ezek a rekordok korábban több mint harminc évig tartották magukat.”

A leszállás nem az eredeti tervek szerint ment: egy erős széllökés miatt egy másik parton értek földet a pilóták, szerencsére épségben. A két középkorú férfi – miután egy hetet töltött el egy zárt, kényelmetlenül kicsi, másfél méter belmagasságú kapszulában – most már csak arra vár, hogy a rekordokat bejegyezze a Fédèration Aéronautique Internationale (FAI).

two-eagles-008

A ballonok gázzal (héliummal), forró levegővel, vagy a kettő keverékével hajthatók. Előre és hátra nem képesek mozogni önerejükből, mindössze le, vagy fel irányíthatók: minden más a széltől függ. Nagy technikai kihívás és kaland így végigmenni egy adott útvonalon – nagyfokú repüléstechnikai tudomány szükséges hozzá.

Forrás: National Geographic

 

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.