Két év után ismét Rémi Bizouard a FIM világbajnoka

Egy körrel a vége előtt eldőlt a FIM Freestyle World Champion cím sorsa. Az újdonsült és egyben visszatérő világbajnok a francia Rémi Bizouard lett, aki ugyan csak a második helyet szerezte meg Lettországban, azonban így is behozhatatlan előnyre tett szert cseh üldözője, Libor Podmol előtt.

 

Az első helyen csupán egyetlen ponttal megelőzve Bizouardot a tavalyi világbajnok, Javier Villegas végzett, aki hiába tért vissza márciusban győzelemmel a dobogóra már esélye sincs felkerülni.

A chilei "gyenge" szereplését nem a korábbi sérülésének köszönheti, önszántából hagyott ki több fordulót is, hogy az X-Fighters-es karrierjére koncentrálhasson.
A látottak alapján arra következtethetünk, hogy a 2013-as szezont komolyabban veszi majd, ugyanis a verseny végeztével, miután átadta címét a francia világbjanoknak hozzátette: jövőre ő is visszatér.  

A 2008-as és 2009-es aranya után harmadik címét szerző Bizouardot egyedül Libor Podmolnak lett volna esélye megfogni, aki az összesített lista második helyezettjeként vágott neki a rigai összecsapásnak.

A cseh versenyzőnek végül nem jött ki a lépés, csak negyedik lett.
Nagyon kellett volna neki a dobogós helyezés, ha sikerült volna legalább a harmadik helyet elcsípnie, akkor tovább éltek volna a reményei a bajnoki címre, de így be kell érnie a biztos második hellyel.
A FIM bajnokságából már csak egy forduló van hátra, amit Bulgáriában rendeznek meg december 15-én. 

Eredmények:

FIM Freestyle MX World Championship Riga, Latvia

Rank Name Points
1. Javier Villegas (CHL) 387
2. Rémi Bizouard (FRA) 386
3. David Rinaldo (FRA) 362
4. Libor Podmol (CZE) 348
5. Hannes Ackermann (GER) 321
6. Josh Sheehan (AUS) 264

Összefoglaló:

Comments

comments