Aki vitorlázott már áprilisban 12 fokos tengeren, pengére feszített vitorlákkal, 7-8 Beaufort-szélben megfektetett hajóval, 2-3 méteres hullámokon, az tudja, milyen fenséges érzés… – idézzük azt a naplót amely egy nem mindennapi vitorlástúra részleteit tárja elénk.
“Mona egy Jeanneau 34.2 vitorláshajó. A sors kegyelméből Elba szigetén telelt, de már nagyon akaródzott hazajönni. Ezért hárman kemény elhatározással elmentünk érte. Lesz, ami lesz, hazahozzuk Badacsonyba” – így kezdődik Kötél János ineterneten is vezetett utazási naplója, amely a jelenlegi is zajló útról számol be.
Nemrég indultak neki, hogy hazahozzák a vitorlást. Oda autóval, vonattal, visszafelé pedig végig vízen.
Kis falvak és nagy városok mellett, gátakon át, mellettük “sorstársak” és nagy hajók.
A vitorlást nemrég darabokra szedték a határőrök, alaposan átkutatva csempészáruért, drogért, bármiért amit találnak…– a francia TEK-esek lecsaptak.
Úgy tűnik, nem mindenki érti, hogy lehet így utazni, csak az élvezet kedvéért. Egyetlen célért: a vitrolázásért.
Kötél János és a kapitány, Kárpáti Lajosis a Yachtakadémiát végeztek „sósvíz szakon”.
“Harmadik társunknak választottuk Pettenkoffer Sándort, aki hatvan éve vitorlázik a Balatonon, esetenként az Adrián.”
Részlet a kapitány naplójából:
“Mona a tavasz közeledtével már nagyon kívánkozott haza, a Portoferraioban szokásos kikötői és egyéb díjakra is tekintettel. Hazahozataláról két változatban is gondolkodtam. Megkerülve az olasz csizmát azonban még mindig csak az Adrián vagyunk, ahonnan igen költséges a további út kamionnal. Mona ugyanis csípőben széles fiatalasszony, szélessége 3,30 m. Ehhez pedig országúton már Convoi Exceptionnel, útvonalengedély és kísért szállítmány szükséges.”
A nagy út április 2-án vette kezdetét.
A Földközi-tengeren Elba-Korzika-Marseille-Rhone-Saone-Doubs-Strasbourg-Rajna-Frankfurt-Mainz-Majna-Regensburg-Duna-Sió-Badacsony.
“Egyszóval kiástuk magunkat a hóból Badacsonyban, és irány Elba fővárosa, Portoferraio.”
“…És elindultunk Elbáról április 6-án. A tengeri átkelést nem részletezem, nem igazi sportteljesítmény, mindennapos dolog. Nekünk fantasztikus volt azzal együtt, hogy csak én úsztam meg tengeri betegség nélkül.”
“Aki vitorlázott már áprilisban 12 fokos tengeren pengére feszített vitorlákkal 7-8 Beaufort szélben megfektetett hajóval 2-3 méteres hullámokon, az tudja, milyen fenséges érzés. Különösen társaimnak, akik két-három napig grafit-szürkék és vigasztalanok voltak, legbelül üresen, mégis elszántan húzták a köteleket, tekerték a kormányt. Azt mondják, a viharok azért vannak, hogy az ember legyőzze őket. Nekünk ez megadatott, hiszen itt vagyunk. A tengert sokan megpróbálták leírni, én nem kísérlem meg. Egyszerűen lenyűgöző.”
A Rhone folyó mentén pedig középkori várak, gyönyörű városok, és 2-3 km-enként hatalmas zsilipek…
… míg aztán Camargue-ban a természet átveszi az uralmat.
Borvidéken és hegygerincen át – a pápai kényszer-székhely, Avignon után. A Camargue-on, a Rhone deltáján hajóztak 3000 m3/sec árral szemben, de így is hamar elérték Arles-t, ami a rómaiak uralma alatt vált jelentős kikötővé, a Rhone és más folyami utak központjává.
“A folyó két partján különböző ácsműhelyek és hajóépítők tömörültek hatalmas hajdani „konszern”-be. Julius Caesar maga építtette ki a „Naves Longae”-t a Marseille elleni küzdelmek főhadiszállásául. Minden nagyobb országút érintette Arles-t. A Via Domitia összekötötte Spanyolországgal, a Via Aurélia pedig Rómában végződött. A Rhone-on való átkelést pontonhidak biztosították még századokig a folyó teljes hosszában. Több múzeum és ókori rom tanúsítja a „Gall Róma” létét, de bennünket a szőlőtőkék évezredes folyamatossága kicsivel jobban érdekelt.”
A “pápák szőlője”:
Kicsit vad:” A Saone megmutatta, milyen nagy fiú”
Tilosat jelzett a hídon a lámpa, kikötőhely sehol, a víz tajtékzik, eszeveszett örvények között kellett visszafordulnunk, hogy egy veszteglő uszály mellé vadvízi evezősöket megszégyenítő kikötéssel leálljunk. Az uszályon lakó fiú kötelet fogott, igy a puffereink sem durrantak szét. Elmondta, hogy a lámpa 20 perc múlva majd zöldre vált, addig maradjunk nyugodtan. Szinte otthonában voltunk, az uszály teraszán kerti garnitúra, grill, és mindenféle keleti kényelem.
Amikor meghallotta, hogy Elbáról jövünk és Balaton a végállomás, csak annyit mondott elismerő mosollyal: “Une belle balade” – szép séta.
Aztán jöttek a zsilipek…
Majd a zátony…
Sorra vettük a zsilipeket, szám szerint nyolcat. Egy nálunk kétszer nagyobb svájci hajót követtünk húsz kilométeren, együtt zsilipeltünk mindahányszor.
Azután, a csatornából Dole városa előtt kiértünk a Doubs folyóra. Széle mint a Tiszáé, középen haladtunk a svájci buflák hajó után. Azután a buflák elment, mi pedig felakadtunk tőkesúlyilag.
Amúgy rendesen. A svájci elment, mi győztünk, nekünk volt nagyobb merülésünk. 1,70 méter, abból a bulbe a kavicságyban. Jól nézünk ki szombat késő délután, 500 méterre a kényelmes kikötő előtt. Hajóforgalom nulla. Stabilan álltunk, bár mindent megpróbáltunk amit kézzel, winchekkel és parti fához kötött kötelekkel lehet. Talán, ha kicsit el tudtuk fordítani a hajót. Hát, itt éjszakáztunk horgonyfénynél. A hangulat hasonló, mint a huszáré ló nélkül.
Másnap, vasárnap sem reménykedtünk nagy változásokban. Néhány kétpárevezős arra jött, és megkérdezték, segíthetnek-e.
A válaszom erre tán hosszabbra sikeredett, mint az Ómagyar Mária Siralom, de megígérték, hogy az edzés után visszajönnek motorossal és kötelekkel. Szó, ami szó, az egész vasárnapjukat nekünk szentelte Jacques és Florence, később az egész családjuk, baráti körük, alpinista ismerősük kötelekkel, csigákkal, 200 lóerős, 9 tonnás Renault traktorjuk, csak a kiskutya maradt otthon.
Délutánra srapnelhangon elszaggattunk négy kötelet, hogy megtegyük azt a pár métert, ahol ismét úszik Mona. Nem is tudják, milyen érzés volt ismét ringatózni. Megmentőink ezek után nem sokat hagytak hálálkodni, hanem felajánlották, hogy értünk jönnek a kikötőbe, és városnézni visznek bennünket. Olyan hálával még felajánlást nem fogadtak. Nem csak a hajónk úszott ugyanis, hanem egy gyönyörű város falai előtt álltunk…
A legutóbbi beszámolók szerint valahol itt tartanak – illetve végre, újra úton.
Akit érdekelnek majd a továbbiak – erre.
